2012. augusztus 27. hétfő; 19.20
Drága, szeretett leányom, Szeretetem azon Tanítványaim iránt, akik válaszoltak Üzeneteimre, oly mértékben árasztja el Szent Szívemet, hogy azt most szétfeszítik a túláradó kegyelmek.
Kegyelmeim elárasztanak most benneteket, szeretett Követőim.
Ezek azért adatnak nektek, hogy megerősítsék Szent Szavam (Üzenetem) terjesztésére irányuló elhatározásotokat és eltökéltségeteket.
Mennyből jövő Üzeneteim táplálni fogják a lelkeket, köztük a legmegfeketedettebbeket is, azzal az oxigénnel, melyre szükségük van a sátán által a világra zúdított sötétség túléléséhez.
A sátán láthatatlan, de erőteljes befolyása meggyengíti még a legerősebb híveket is, akik elkezdenek kételkedni hitükben.
Amikor Én nektek adományozom ezeket a kegyelmeket, azt okkal Teszem.
Tanítványaim, ti vagytok a horgony, mely magához vonz minden lelket, aki céltalanul, összezavarodottan bolyong. Még ha eleinte nem is fognak rátok hallgatni, ki kell tartanotok.
Adjátok oda nekik Üzeneteim és Imahadjáratom imáinak másolatait, majd csendben távozzatok.
Őket meg fogja érinteni valamilyen módon Szentlelkem. Ha nem fogadják el azokat, nehéz lesz majd egyszerűen továbblépniük, és csak elfelejteni azokat. Nem, ők vissza fognak térni Hozzám.
Némelyek vonakodva fognak visszatérni. A kíváncsiság le fogja győzni őket.
Némelyek azzal a céllal térnek majd vissza, hogy megpróbálják elutasítani ezeket az üzeneteket, és hogy megpróbáljanak benneteket is meggyőzni, hogy tegyétek ugyanezt.
Mások azért térnek majd vissza, hogy vitába szálljanak veletek, gúnyolódjanak rajtatok, és provokáljanak benneteket.
Mások azt fogják mondani nektek, hogy ezek a Szavak (Üzenetek) nem Tőlem valók, és ez összetöri majd a szíveteket.
De aztán ott lesznek a megtértek. Azok, akik futva jönnek hozzátok, tiszta örömmel szívükben, még többért esedezve.
Ezek lesznek azok a lelkek, akikért mindez megéri majd.
Mégis a sötét lelkek azok, akikért a legtöbbet kell imádkoznotok, és miattuk történik, hogy Kegyelmeimet kiárasztom rátok, hogy segítsetek megmenteni az ő lelküket. Mert a ti segítségetek nélkül, számukra nincs remény.
Ez az a felelősség, melyet Én adok nektek, Tanítványaim, hogy megtérítsétek azokat a lelkeket, akikre a legjobban áhítozom.
Jézusotok