RSS
 

Karjaimat kirántották a helyéről Keresztre feszítésem során, és ennek képi lenyomata a Torinói Leplen látható

23 júl

2012. július 19. csütörtök, 7.00

Drága, szeretett leányom, Isten gyermekeit megtévesztendő, egy nagy terv van készülőben, Létezésem bizonyítékának megsemmisítésére.

Hamarosan sokan bukkannak majd fel, az Én szent jámbor szolgáimnak álcázva magukat, megpróbálván lerombolni a Belém – a ti szeretett Jézusotokba – vetett hitet.

Azzal kezdik majd, hogy megkérdőjelezik Születésemet, Édesanyám tisztaságát, és a halálból való Feltámadásomat.

Démoninak fogják beállítani mindezeket a dolgokat, mintha hamisak lennének, és be fogják mutatni azt, amit ők bizonyítéknak neveznek, gondoskodván arról, hogy a lehető legtöbb keresztény kétkedővé váljon a földi Életemet illetően.

Hazugságokat fognak kreálni Keresztre feszítésemet illetően, és megkérdőjelezik majd az Én erkölcsiségemet.

Majd támadást indítanak földi maradványaimat tekintve, megkérdőjelezik és megpróbálják majd úgy beállítani azt, mintha az nem lenne több a keresztények fejében létező babonánál.

Aztán ott van a Torinói Lepel, az a lepel, mely halott Testemet borította a sírban. Ők végül tagadni fogják ennek eredetiségét, és hazugságokat fognak terjeszteni.

Azt fogják mondani, hogy Karjaim (lenyomatai a leplen) túl hosszúak, és emiatt is kétségbe vonják a lepel hitelességét. Ugyanakkor nem értik meg azt a kínzást, melyet Testemnek kellett elviselnie Keresztre feszítésemkor. Karjaimat kirántották a helyéről Keresztre feszítésem során, és ennek képi lenyomata a Torinói Leplen látható.

Majd megpróbálják bebizonyítani, hogy a Feltámadás sosem történt meg. Mindenféle hazugságokat fognak terjeszteni kétségbeesésükben, hogy minden Velem kapcsolatos nyomot eltüntessenek.

Majd megpróbálják megfosztani a Szentségektől és a Szent Bibliától mindazokat, akik a Nagyfigyelmeztetés során megtérnek.

A Bibliát a legtöbb helyről ki fogják tiltani.

Majd egy új hamis könyvet fognak bemutatni, melyről azt fogják mondani, hogy az az egymás iránti szeretet fontosságát hirdeti.

Ők felhasználják majd a keresztények szívében lévő szeretetet, egy Istentől való Ajándékot, hogy manipulálják őket az úgynevezett szeretet üzenetének elfogadására.

Azt fogják mondani, hogy szeressétek egymást. És most szeressétek egymás vallását. Egyesüljetek egyetlen vallásként, és mutassatok szeretetet testvéreitek iránt.

Önmagunk szeretete lesz a mögöttes üzenet.

Elsődlegesen önmagatokat szeressétek, és akkor könnyebben fogjátok szeretni felebarátaitokat – ez lesz az ő üzenetük, és ez lesz a legnagyobb hazugság, Követőim, amelynek elfogadására fognak kényszeríteni benneteket.

Önmagunk szeretetének a mások iránti szeretet elé való helyezése sérti Istent.

Ez önzés. Ne hallgassatok a hazugságokra. Bár ők annyira meggyőzőek lesznek, hogy sokan el fogják hinni, amit nekik mondanak, és birkamódra fogják követni ennek az Egy Világvallásnak a vezetőjét.

A megannyi nemzetbe beszivárgó Új Világvallással szemben sok Kormány lesz elnéző.

Ők könyörtelenül kiirtják a Keresztény Törvényeket.

Aztán ők olyan törvényeket fognak alkotni, melyek minden vallást betiltanak, különösképpen a Kereszténységet.

Ők büntetéseket fognak kiszabni azokra, akik nem tesznek eleget az ő követeléseiknek.

A kommunizmus lesz majd a gyökere mindezen gonoszságnak.

Nem azért, mert a Kommunizmus az Ateizmust hirdeti, hanem azért, mert az Isten iránti gyűlöletet hirdeti.

Oroszország és Kína sok nemzetben bír majd hatalommal, kezdve Európával.

Az Európai Uniót, azaz a tízszarvú fenevadat, felfalja a második – kegyetlenebb és hatalmasabb – fenevad.

Majd a Kommunizmus gyökeret ver, mielőtt mindenütt elterjed.

Ez az időszak nem tart majd sokáig. Rövid lesz.

Imáitok enyhíteni fogják a hatást, de ez meg lett jövendölve, és be fog teljesedni.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok az egész világnak a Nagyfigyelmeztetés során való megtéréséért.

Ha a lelkek többsége megtér, akkor a Nagy Szorongattatás nagy része enyhülhet, és enyhülni is fog.

Jézusotok 

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 júliusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags:

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért