RSS
 

A lelki féltékenység szörnyű dolog

13 dec

2011. december 12. hétfő; 19.00

Legdrágább leányom, a lelki féltékenység szörnyű dolog, mely sok Látnokomat kínozza.

Valamint azon követőimet is kínozza, akik elszigeteltnek érzik magukat, és valamiképpen csalódtak, amikor bizonyos lelkeket választottam ki, hogy segítsenek Nekem megmenteni az emberiséget. Ehelyett tudniuk kell, hogy mindannyiukat egyformán szeretem.

Mennyire összetöri az a Szívemet, mikor különösen a kiválasztott lelkek fenyegetve érzik magukat más kiválasztott lelkek által.

Minden egyes kiválasztott léleknek más a feladata, és különböző utak követésére lettek felkérve. A közös nevező mindig ugyanaz. Az az óhajom, hogy minden látnokom és prófétám egy szent küldetést felvállalva lelkeket mentsen.

Különféle lelkeket használok, alázatos szívűeket, céljaim eléréséhez.

A sátán mindig megpróbálja kiválasztott lelkeim szívét elfordítani azáltal, hogy gúnyt űz belőlük. Ő tudja, hogyan érintsen meg lelkükben egy érzékeny pontot, azáltal, hogy azt mondja nekik, más kiválasztott lelkek fontosabbak, mint ők.

Ezt követően fájdalomérzetet kelt szívükben és féltékenységet. Ennek következményeként, ahelyett, hogy szeretnék egymást, és a kegyelem állapotában maradnának, kísértést éreznek, hogy lenézzék egymást. Sok esetben azonnal elutasítják egymást, és engedik, hogy a gőg bűne megtámadja lelküket.

Sokan követőim közül nemcsak hogy nem kedvelik kiválasztott látnokaimat, de akár megvetéssel is bánhatnak velük. Épp úgy, mint ahogyan Velem is bántak az álszent farizeusok.

Az Én időmben a földön ők vizsgálták és vizsgálták minden egyes szavamat, mely elhagyta ajkam.  Mindenféle ravasz kihívások elé állítottak, hogy rajtakapjanak, hogy aztán bizonyítani tudják, hogy hazug vagyok. Ugyanígy fognak bánni az Én modernkori prófétáimmal és látnokaimmal is.

A sátán gyötri követőimet azzal, hogy kétségeket ültet elméjükbe az Én hírnökeimről, mert hiteltelenné akarja tenni Szent Szavam (Üzenetem). Ez az ő célja.

Imádkozzatok kitartóan, hogy valamennyien megkaphassátok az Én értékes látnokaim tollán keresztül adott szavam (üzenetem) tiszteletének kegyelmét.

Látnokok, ne essetek a lelki féltékenység csapdájába. Ez méltatlan hozzátok, és szívemet tőrként döfi át.

Szeressétek egymást.

Mutassatok tiszteletet és megbecsülést egymás iránt az Én nevemben.

Ez a legfontosabb lecke.

Ha ezt nehezetekre esik megtenni, akkor minden más számomra végzett munka értelmetlenné válik.

Tanítótok és Megváltótok

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 decemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags:

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért