RSS
 

Archive for december, 2011

Irgalmasságom Cselekedete nélkül a nemzetek egymást pusztítanák el

31 dec

2011. december 31. szombat; 12.00

Részlet az Isteni Irgalmasság Máriájának nevezett látnoknőnek kinyilatkoztatott személyes üzenetből, amely tartalmazza az Imahadjárat (16). Imáját, mely a Nagyfigyelmeztetés során Jézus által az emberiségnek adott kegyelmek elfogadásáról szól, valamint ígéret az Ő – világnak adott – Legszentebb Szavainak hirdetésére.

Leányom, a Nagyfigyelmeztetés bizonyítani fogja mindenki számára ezen – a világnak adott – Szent Üzeneteimnek hitelességét. Sohasem szabad kételkedned bennük. Egyetlen egy sem lett közülük beszennyezve.

Készülj fel a Nagyfigyelmeztetésre, és kérd meg családodat és gyermekeidet, hogy mondjanak egy röpke fohászt bűneik bocsánatáért esedezve.

Egy különleges imát fogok most neked adni, a világ számára, hogy segítsen a lelkeknek erősnek maradni az Irgalmasság Nagy Cselekedete alatt, melyet most mutatok be a világnak.


“Ó Jézusom, adj erőt a Te Nagy Irgalmad megpróbáltatása alatt.

Add meg a szükséges kegyelmeket, hogy kicsinnyé váljak a Te szemedben.

Nyisd meg szemem a Te Örök Üdvösségre tett ígéreted igazságára.

Bocsásd meg bűneimet, és mutasd meg nekem a Te szeretetedet és a Te baráti kezedet.

Végy engem a Szent Család ölelő karjaiba, hogy ismét eggyé válhassunk.

Szeretlek Jézusom, és megígérem, hogy a mai naptól kezdve hirdetni fogom a Te Szent Szavad, félelem nélkül szívemben és tiszta lélekkel mindörökkön örökké.

Ámen.”

 

Soha ne félj az Én nagy Irgalmasságom ezen Cselekedetétől, melynek meg kell történnie, máskülönben a nemzetek egymást pusztítanák el.

Az emberiség nagy része meg fog térni, de a lelkekért folytatott harc most fokozódni fog.

 

Szeretett Jézusod

Az egész Emberiség Megváltója


 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 decemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Hálaadó ima az eltelt évért

31 dec


Az év utolsó napján, adjunk hálát a Dicsőséges Szentháromságnak gondviseléséért, végtelen nagy irgalmáért és szeretetéért.

Imával, szeretettel

Rita és Orsolya


 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in Hálaadó ima

 

Az Irgalmasság minden fajtája be lesz mutatva azoknak, akik nem szeretik Atyámat

30 dec

2011. december 29. csütörtök, 15.00

Legdrágább leányom, Gyermekeim mindenütt a világon hamarosan fel lesznek ébresztve egy mély, üres álomból.

Amikor ráébrednek a Nagyfigyelmeztetésre, sokan meg lesznek rémülve.  Azoknak, akik félni fognak, ezt kell mondanom:

Legyetek hálásak, amiért fel lettetek ébresztve a sötétségből.

Legyetek boldogok, amiért be lesz mutatva nektek Irgalmasságom fénye. Ha fájdalmasnak is találjátok ezt, arra kérlek benneteket, alázattal viseljétek el ezt a megtisztulást.  Mert e nélkül a megtisztulás nélkül, nem lesz örök életetek, amire jogosultak vagytok.

Imádkozzatok Hozzám, hogy segíthessek nektek ezekben a nehéz pillanatokban, és Én fel foglak emelni benneteket, és meg fogom adni nektek a szükséges erőt.

Ha visszautasítjátok Irgalmas Kezem, akkor csak nagyon rövid időt kaptok majd a megtérésre.

Az Irgalmasság minden fajtája be lesz mutatva azoknak, akik nem szeretik Atyámat.  De tudnotok kell, hogy az Ő türelme fogytán van már.

Irgalmasságom egy nagy Cselekedete lesz bemutatva. Rajtatok múlik majd, hogy alázatosak lesztek-e és irgalomért könyörögtök-e vagy sem.  Nem lehet kényszeríteni benneteket erre.

Imádkozzatok, hogy ha nem tudtok foglalkozni ezzel a megtisztulással, akkor mások majd imádkozzanak lelketekért.

Sohase féljetek Tőlem. Sohase utasítsátok vissza Megmentő Kezem. Mert Nélkülem semmik vagytok. Ne várjatok a Szeretetemért való kiáltással addig, míg már késő lesz segítenem nektek.

 

Megváltótok,

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 decemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Szűz Mária: Rózsafüzérem nemzeteket tud megmenteni

30 dec

2011. december 29. csütörtök; 14.15

Gyermekem, Szent Rózsafüzérem imádkozása nemzeteket tud megmenteni.

Gyermekeim, sosem szabad elfelejtenetek, hogy az én Szent Rózsafüzéremnek mekkora ereje van.

Ez olyan hathatós ima, ami a csalót tehetetlenné teszi. Semmit sem tud tenni veletek vagy a családotokkal, ha naponta imádkozzátok a Szent Rózsafüzért.

Kérlek, kérd meg gyermekeimet, hogy kezdjék el mondani Szent Rózsafüzéremet a mai naptól kezdve, hogy ne csak családjaikat, de közösségeiket is védelmezzék.

A Rózsafüzér a leghathatósabb fegyver a gonosz ellen, aki azt tervezi, hogy elpusztítja, amit csak tud, ezekben a napokban, melyek az ő utolsó napjai a földön.

Sose becsüljétek alá a hazugságokat, amit a gonosz az emberek gondolataiban elültet, annak érdekében, hogy eltérítse gyermekeimet az igazságtól.

A gonosz befolyásának hatására oly sokan fognak tiltakozni és harcolni Fiam Nagy Irgalmasságának igazsága ellen.

Szent Rózsafüzérem imádkozásával ti meg tudjátok védeni ezeket a lelkeket a hazugságoktól.

Szíveik meg tudnak nyílni, és meg is fognak nyílni, ha időt szakítotok Rózsafüzérem imádkozására.

Imádkozzatok most gyermekeimért, hogy megnyissák szívüket az igazságra. Imádkozzatok azért is, hogy minden gyermekem megtalálja majd az erőt Fiam Irgalmasságának elfogadásához.

Szeretett Édesanyátok

Az Angyalok Királynője

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 decemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Isten, az Atya: Fogadjátok el ezt az utolsó lehetőséget, vagy egy szörnyű büntetéssel kell szembenéznetek

29 dec

2011. december 28. szerda, 15.15

Leányom, neked most kötelességed tájékoztatni Gyermekeimet mindenütt a világon, hogy sürgősen keresniük kell a megváltást (lelkük megmentését).

Nagy Irgalmam révén elküldöm most Fiamat, hogy felkínáljon egy utolsó lehetőséget az emberiségnek, hogy visszatérjen Hozzám, az ő Mennyei Atyjához.

Felfedhetem, hogy a Nagy Irgalmasságra, amely be lesz mutatva minden Gyermekemnek, csak egyszer fog sor kerülni. 

Gyermekeim, nekik el kell fogadniuk megmenekülésük ezen utolsó lehetőségét, vagy el kell fogadniuk azt, hogy egy szörnyű büntetés fog lesújtani a világra.

Minden egyes lélek a földön hamarosan látni fogja a lelkiismeret átvilágításának jeleit.

Mindenki térdre fog borulni szégyenében, amikor valószínűleg életükben először látják, hogy milyen fájdalmasnak mutatkoznak bűneik az Én szememben.

A kedves és alázatos szívűek hálával és megkönnyebbüléssel fogják fogadni ezt a nagy irgalmasságot.

Mások számára ez egy nagyon kemény megpróbáltatás lesz, és sokan vissza fogják utasítani Kezem, mely a Szeretet és Barátság keze.

Leányom, sürgősen imádkozzatok ezekért a lelkekért, mert az imák nélkül nem kaphatják meg a második esélyt.

A világ végül el fogja fogadni az Ő Mennyei Atyjának hatalmát, amikor mindenki, mindenütt a világon tanúja lesz a csodának az égen.

Az új világ születése a küszöbön van. Ragadjátok meg Irgalmasságom most, amíg még megtehetitek. Ne várjatok ezzel az utolsó pillanatig.

Egyesüljetek Velem, hogy befogadjátok a Béke Új Korszakát, mely mindazokra a drága lelkekre vár, akik szeretnek Engem.

Az Én Irgalmam  azonban olyan hatalmas, hogy a védettségért való ima - melyet Fiam adott a világnak rajtad keresztül, leányom ezen lelkek részére (lásd Imahadjárat 13-as számú imája) – olyan hathatós lesz, hogy a még mindig sötétségben levő lelkek meg tudnak, és meg is  fognak menekülni általa.

„Ó Mennyei Atya, a Te szeretett Fiad, Jézus Krisztus szeretete által, akinek kereszthalála megmentett bennünket a bűntől, kérlek, mentsd meg mindazokat, akik még mindig elutasítják az Ő Irgalmas Kezét. Áraszd el lelküket, drága Atya, szereteted jelével. Könyörögve kérlek, Mennyei Atya, hallgasd meg imám, és mentsd meg ezeket a lelkeket az örök kárhozattól.  Irgalmasságod által add meg nekik, hogy elsőként léphessenek be a Béke Új Korszakába a Földön. Ámen.”

Ne feledjétek gyermekek az ima erejét, és azt, hogy az ima enyhíteni tudja a büntetést.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a világ megmenekülhessen és megmeneküljön majd, illetve, hogy a Nagy Szorongattatás elhárulhasson.

A ti Mennyei Atyátok

A Magasságos Isten

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 decemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Szűz Mária: A szülési fájdalmak elkezdődtek

29 dec

2011. december 27. kedd; 14.00

 

Gyermekem, a szülési fájdalmak elkezdődtek.

Az idő elérkezett egy Új világ, egy új kezdet megszületésére.

Sok változás fog most bekövetkezni a földön, melyhez hasonlóak nem voltak korábban tapasztalhatóak.

Mennyei Atyám elküldi az én szeretett Fiamat, Jézus Krisztust, hogy még egyszer újra megmentse az emberiséget bűneitől.

Gyermekem, te tanúja leszel számos olyan eseménynek, melyek már fel lettek fedve előtted.

Nem szabad félned, mert ez a megtisztulás nélkülözhetetlen az emberiség felébresztésére, ha a lelkeket kell megmenteni.

A jelek elkezdődnek, amint az meg lett jövendölve. Gyermekeimnek alázatos és töredelmes szívvel kell elfogadniuk ezeket a változásokat.

Imádkozz, imádkozz a lelkekért, hogy felhagyjanak a gőg bűnével, és hogy megbocsátást keressenek Isten, az Atya elleni vétkeikért.

Ha nem teszik jóvá vétkeiket (ha nem mentik meg magukat), az szigorú büntetést fog eredményezni.

Fiam irgalma oly nagy, hogy Ő időt fog adni gyermekeimnek a bűnbánatra.

De most imádkoznod kell minden lélekért, hogy méltók legyenek belépni a Béke Új Korszakába.

 

Szeretett Édesanyád

Mária, a Mennyek Királynéja

 

 

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 decemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Eretnekséggel és istenkáromlással vádoltak, amikor a földön jártam

28 dec

2011. december 26. hétfő, 15.50

Én vagyok a ti Jézusotok, aki soha nem hagy el benneteket, bármennyire is szenvedtek. Én vagyok az Alfa és az Omega, Isten Fia, aki emberré lett és a Szeplőtelen Szűz Máriától született.

Drága szeretett leányom, emelkedj felül ezen a hirtelen jött szenvedésen, és sose felejtsd el azt a sok lelket, akiket ezáltal megmentesz.

Gyermekeimnek el kell szenvedniük a megtisztulást, annak érdekében, hogy lelkük megtisztuljon ebben az időben, ezért hozzá kell szokniuk ehhez. Sok Gyermekem még mindig megtisztulás alatt áll, mielőtt a Nagyfigyelmeztetés megtörténik. Leányom, ők időben meg fogják érteni, miért történik ez velük.

Az angyalok állandóan veled vannak, mint eddig még soha, mert téged, leányom, az eddigi legnagyobb támadások fognak érni, ezen üzenetek miatt.

Minden szó, melyet kiejtek (minden üzenet, melyet adok), ízekre lesz szedve.

Minden tanítást és igazságot, amit próbálok a világgal közölni, most meg fognak kérdőjelezni és istenkáromlónak fognak tartani.

Az Én Szent Igémet – mikor Követőimet tanítottam, amikor a földön jártam – éppúgy kritizálták.

Eretnekséggel, istenkáromlással vádoltak, valamint azzal, hogy megbocsátok a bűnösöknek, amikor Népem között jártam. Igémet nem fogadták el akkor sok helyen, főleg a papok és a farizeusok körében nem.

Leányom, azon emberek felől jön majd a legrosszabb támadás, akik bibliai ismereteikkel kérkedve kigúnyolják üzeneteimet. Ők arrogánsan fognak érvelni amellett, hogy téves értelmezésük a Szent Evangéliumot illetően sokkal fontosabb, mint az igazság.

Gőgjük megakadályozza őket abban, hogy felismerjék Hangomat, amikor a világhoz szólok napjainkban.

Soha ne szálljatok szembe ezekkel a szegény lelkekkel, mert ők nem a világosság fiai.  Sajnos, ők úgy gondolják, hogy azok. Ne feledjétek, hogy azok, akik lenéznek és kigúnyolnak másokat az Én nevemben, nem képviselnek Engem.

Ők nem mutatnak szeretetet, megértést vagy alázatot.

Ezek a támadások, amik most jelentkeznek, próbálnak megállítani téged ebben a munkában, és újabb kételyeket ébreszteni gondolataidban. Imádkozz ezekért az emberekért. Ne foglalkozz velük. Ne engedd, hogy ez bármilyen hatással is legyen erre a szent munkára, csak az Én hangomra összpontosíts.

A sátán hatékonyan dolgozik ezekben a lelkekben, és fel fogja használni a ravasz érvelés minden formáját, hogy aláássa ezeket az Ajkamról fakadó üzeneteket. Azáltal, hogy szembeszálltok vagy reagáltok ezekre a támadásokra, megadjátok a sátánnak azt a hatalmat, amit keres.

Most menjetek békével.  Mindig nézzetek előre, és maradjatok engedelmesek Kívánalmaimnak minden időben. Ne feledjétek, Nekem adtátok szabad akaratotokat ajándékul.  Ezért hadd vezesselek benneteket. Bízzatok Bennem feltétel nélkül.

Szeretlek Benneteket.

A ti Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 decemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tiszteljétek a Család fontosságát

25 dec

2011. december 25. vasárnap, 18.00

Leányom, ma van Születésem ünnepe. Ez egy különleges nap a családok számára is.

Ne feledd, a Szent Család is ezen a napon született meg. Ez a Szent Család kihatással van az emberekre ma szerte az egész világon.

Minthogy minden lélek a földön része az Én Örök Atyám családjának, ezért az embereknek mindenütt tisztelniük kell a család fontosságát.

Csak a család által születik meg az igaz szeretet. Fontos megérteni ezt, amíg a világban sok család szenved a szétszakadástól, a haragtól és a különéléstől.

Ha nem lennének családok a földön, nem lenne élet. A család képviseli mindazt, amit az Én Örök Atyám kíván az Ő gyermekeinek a földön.

A családok, amikor együtt vannak, akkor alakul ki az a meghitt szeretet, ami csak a Mennyországban ismert. Ha kárt tesztek a családban, akkor kárt fogtok tenni abban a tiszta szeretetben, amely megvan minden egyes lélekben, aki része annak a családnak.

A sátán szereti szétválasztani a családokat. Miért? Mert ő tudja, hogy az emberiség lelki fejlődéséhez szükséges szeretet magva el fog halni, amikor a család szétszakad.

Kérlek, imádkozzatok gyermekek, a családok egyesítéséért.  Imádkozzatok a családokért, hogy együtt imádkozzanak. Imádkozzatok, hogy a sátán elkerülje a családi otthonotokat.

Sose felejtsétek el, hogy ti mindannyian Atyám családjának részei vagytok, és nektek követnetek kell ezt az egységet a földön, amikor csak lehetséges.  Nem mindig van így, tudom, de mindig törekedjetek a család egységére, hogy megőrizzétek az egymás iránti szeretetet.

Ha nincs családotok a földön, akkor gondoljatok arra, hogy része vagytok annak a családnak, amit Atyám teremtett.  Törekedjetek arra, hogy Atyám családjához csatlakozzatok a Béke Új Korszakában.

Imádkozzatok a szükséges kegyelmekért, mely képessé tesz benneteket, hogy megtaláljátok a ti jogos otthonotokat ebben az Új Paradicsomban, amelybe való belépésre meghívást fogtok kapni Második Eljövetelemkor.

Szeretett Jézusotok,

Az Emberiség Megváltója

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 decemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Isten, az Atya: Fiam azért küldetik, hogy visszakövetelje az Ő jogos trónját

25 dec

2011. december 24. szombat; 18.00

Leányom, ahogy Én Megváltót küldtem a világba első alkalommal, hogy megváltsa az emberiséget, most készen állok elküldeni a Fiamat, Jézust, az emberiség Megváltóját, hogy még egyszer megmentse azokat a lelkeket, akik máskülönben nem tudnának megmenekülni.

Gyermekeimnek meg kell érteniük a jelentőségét annak a keserédes áldozatnak, amit az emberiségért hoztam, amikor elküldtem Fiamat első alkalommal.

Amikor felismertem, hogy az egyetlen mód az emberiség megmentésére, hogy Megváltót küldök a világba, tudtam, nem várhatom egyetlen prófétától vagy választott lélektől sem, hogy egy ilyen áldozatot elszenvedjen.  Elhatároztam, hogy a Második Isteni Személy által küldök egy Fiút, hogy megváltsa az emberiséget.  Ez volt az egyetlen hatékony módja annak, hogy a sátán terveit meghiúsítsam, ilyen volt Szeretetem Gyermekeim iránt.

Nézni Fiamat felnőni és emberré válni, ez egyszerre örömteli és fájdalmas is volt, tudván, hogy mi vár Rá. Mégis, mivel őszinte gyengéd szeretetettel szeretem minden egyes Gyermekemet, ez egy örömmel és önként elszenvedett áldozat volt, a Családom megmentése érdekében.

Most, hogy a Nagyfigyelmeztetés közeledik, Én ismét felkészítem a Világot, ezeken a Szent Üzeneteken keresztül Fiam fogadására a Második Alkalommal.

Szeretett Fiam Második Eljövetele közel van, gyermekek. Azért küldetik, hogy visszakövetelje az Ő jogos trónját, amikor az Emberiség Királyaként fog uralkodni.

Ez a dicsőséges esemény látványos lesz, és ez a befejező része annak a tervnek, amely az Emberi Fajnak a világban jelen levő gonosztól való megmentésére irányul. A sátán hamarosan félre lesz taszítva. Az ő követői és a gonosz szívűek sokkot fognak kapni, és meg fognak rémülni. Ők választás elé lesznek állítva abban a szakaszban: vagy leborulnak és irgalomért könyörögnek, és akkor megmenekülnek, vagy visszautasítják a nagy ajándékot, amely be lesz mutatva nekik.

Gyermekeim egyesüljetek ti mindannyian, és ne féljetek, hogy kigúnyolnak benneteket.  Mindannyiatokat a Szentlélek vezet, és az angyalok és szentek a Mennyből védelmeznek benneteket. A Ti feladatotok lesz, Követőim, hogy hirdessétek Fiam szavát és ígéretét, kinek óhaja az, hogy ezek az üzenetek elterjedjenek az egész világon.

Imáitok által az elveszett bűnösök is ki tudnak szabadulni a gonosz karjai közül.

Gyermekek, ti a végső küzdelem korai szakaszában vagytok.  Második esélyetek az örök üdvösségre drága szeretett Fiam irgalma által adatik meg nektek. Ne pazaroljátok el ezt a lehetőséget! Egyesüljetek Mennybéli családotokkal, hogy megmentsétek felebarátaitokat a földön.

Örüljetek ennek a Karácsonynak, mert ez egy különleges ünnep lesz, mivel nektek most segítenetek kell a lelkeknek felkészülni Fiam Második Eljövetelére, miután a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezik.

Szeretlek mindannyiatokat, gyermekek. Fogadjátok el szeretetemet. Öleljetek át Engem, a ti Örök Atyátokat, aki minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy elvezessen mindannyiatokat a Béke Új Korszakába.

Isten, az Atya

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 decemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Szűz Mária: Fiam terve, hogy megmentse az emberiséget a Második Eljöveteléig, már elkészült

23 dec

2011. december 22. csütörtök, 9.30

Gyermekem, a világnak az imádkozás által kell Fiamra felkészülnie.

Az Én drága Fiam terve, hogy megmentse az emberiséget a Második Eljöveteléig, már elkészült.

Az idő azért adatott, hogy a hit terjedhessen ezeken és más isteni üzeneteken keresztül.

Még az odaadó keresztények egy kis csoportja is – akik azokért imádkoznak, akik elutasítják Fiamat – képes megmenteni ezeket a lelkeket.

Neked, gyermekem, meg kell kérned annyi követőt, amennyit csak lehetséges, hogy imádkozzanak védettségért a bűnben élő szegény lelkek részére.

Arra buzdítom Fiam minden követőjét, hogy soha ne adják fel az egész emberiségért való reményt.

Sok szegény lélek nem érti, mit tesznek valójában, amikor elutasítják Isten, a Mennyei Atya létezését.

Értelmüket az emberi logika vezérli, mely szerint minden dolognak az a lényege, amilyennek az puszta szemmel látszik.

Nem értik, hogy a föld egyszerűen csak egy bolygó, amelyet Isten teremtett az Ő gyermekeinek. Ez csak egy átmeneti hely.

Az Új Paradicsom az ő igazi örökségük.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok ezekért a gyermekekért, hogy a Szentlélek megérintse majd az ő lelküket, és fellobbantsa szívükben a szeretetet Fiam iránt.

Sose felejtsétek el, hogy a Karácsony egy Szent Ünnep, amikor a Megváltót ünnepeljük, aki elküldetett, hogy nektek adja az örök életet, gyermekeim.

Áldott Édesanyátok,

A Mennyek Királynője

 

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 decemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 
 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért