2011. október 5. szerda, 21:00
Drága, szeretett leányom, örömmel tölt el az a mód, ahogyan a Szentségimádásban töltött időt megnövelted. Ez nagyszerű, mert az ezalatt a különleges idő alatt Általam adott kegyelmek, az üzeneteim terjesztése iránti szándékodban még inkább meg fognak erősíteni téged.
Most, hogy Gyermekeim többsége felismeri, hogy mind politikailag, mind gazdaságilag megváltozott a légkör a világban, azon túl, hogy ezt megértették, hamarosan az igazságot is látni fogják. A globális vezetők, akikről beszélek, és akik gyávaságból számotokra láthatatlan helyre rejtőztek el, most a globális uralomra vonatkozó terveiket erősítik.
Hadseregeket, fegyvereket és mérgező anyagokat fejlesztenek, mindezeket azzal az egyetlen céllal az elméjükben, hogy Gyermekeimet elpusztítsák. Az összeesküvés-elméletek állandóan lelepleződnek, mikor azok az éles eszű megfigyelők nyilvánosságra hozzák az igazságot. Meg kell értenetek, hogy ezek a csoportok annyira erősek, mind egy egyesült tiszteletreméltó frontba tömörülnek, hogy így elferdíthetik az igazságot, és a nyilvánosság elől elrejthetik azt.
Fogadjátok el gyermekeim, hogy a gonosz csoport harcra kel saját Követőim és Egyházam vezetői ellen. Még Egyházam belülről történő átvilágítását is megszervezték. Mérgük szétszóródik, mint a folyam, árad és ömlik ki minden irányban. A terv nem csupán az, hogy be legyetek csapva, hanem hogy az ő gondolatmenetüknek legyetek megnyerve. Kívülről úgy tűnnek, hogy a világ megmentését kínálják, humanitárius erőfeszítések látszatát keltve. Az ő kreatív megoldásaik az életetek megkönnyítésére abban áll majd, hogy egységesítik a pénzeteket, élelmiszereiteket, egészségeteket, jóléteteket és vallásotokat. Mindent egy fennhatóság alatt. Az Antikrisztus fennhatósága alatt.
Kérlek, utasítsátok el ezeknek a gonosz embereknek az arra vonatkozó kísérleteit, hogy benneteket, ártatlan Gyermekeim, beszippantsanak ördögi tervükbe. Ők a ti beleegyezéseteken keresztül akarnak benneteket megszerezni, hogy Istent, az Én Örök Atyámat elutasítsátok. Ha egyszer megszerzik felettetek az irányítást, elvesztek. Kontrollálni fogják, hogy mit esztek, milyen vallást gyakoroltok, és hogy milyen gyógyszerekkel látnak el benneteket.
Imádkozzatok, imádkozzatok Istenhez, az Atyához, hogy megállítsa most gonosz rémtetteiket, és kérjétek az Atyát, hogy váltsa meg lelkeiket a Nagyfigyelmeztetés során. Tekintet nélkül fondorlatos terveikre, nekik van a legnagyobb szükségük imáitokra. Ők a sátán bábjai, és ők, a szegény félrevezetett lelkek, sok esetben azt sem tudják, mit tesznek, mint ahogyan azt sem tudják, kinek a parancsának engedelmeskednek.
Imádkozzátok Isteni Irgalmasságom Rózsafüzérét ezekért a lelkekért minden nap, ha tehetitek, ameddig csak tehetitek. Segítsetek Nekem megmenteni őket.
Jézusotok