RSS
 

A nárcizmus, a mai világ gonosz járványa

11 júl

2o11. július 7. csütörtök; 21:00 óra

Szeretett leányom, azt szeretném, hogy tudja a világ: az emberek iránti szeretetem az egész lényemet átjárja,  miközben a Nagyfigyelmeztetésre készülök fel.  Öröm tölt el,  mert tudom, hogy gyermekeim, különösen azok,  akik nem ismernek Engem,  Irgalmasságom Nagy Eseménye alatt,  elismerik végre, hogy Létezem.

Egyike a legnyugtalanítóbb tulajdonságoknak, amelyek gyermekeimet elárasztják ebben a világban, a nárcizmus, az önszeretet. Ez a gonosz járvány a társadalom minden rétegében uralkodik, és a sátán egyik kedvenc támadási módja, miközben démonai mindenütt behatolnak gyermekeim lelkébe.

Látni lehet, hogy hogyan tollászkodnak és mutogatják magukat, hogy elnyerjék a többiek tiszteletét. Elsősorban önmagukat szeretik, de azután, ha ez már nem elég, a körülöttük lévők figyelmére vágyakoznak, s arra ösztönzik azokat, hogy nyíltan is imádják őket.

Ma olyan erősek a sátán támadásai, hogy azt letagadni nehéz, hiszen a szegény lelkek által nyilvánulnak meg. Kinézetük megszállottsága által,  akár még arra is képesek, hogy ártsanak a saját testüknek, és hogy megtegyenek mindent,  hogy az önszeretetüket kielégítsék.

Ha az ilyen lelkekben már jelen van a sátán, akkor már nem nehéz beszennyezniük magukat. Ezek az emberek tele lesznek hiúsággal,  törekedni fognak arra, hogy befolyásos helyeken   mutatkozzanak. Az Utolsó Időkben a nárcizmus bűne fokozódik, amikor sokan a saját jólétüket és az önzésüket a barátaik, vagy akár a családjaik költségén is bebiztosítják. A mai világban úgy tekintenek az önszeretetre, mint egy csodálatraméltó tulajdonságra. Törekvésük, hogy előnyt szerezzenek maguknak nem vezet kielégültséghez, mert a sátán gondoskodik arról, hogy ezek az emberek mindig többre és többre vágyjanak.

Gyermekeim, a büszkeség egy olyan bűn, amely most a világban egyre fokozódik. Ne fogadjátok el ezt a viselkedési formát, ne legyen ez része a mindennapi életeteknek. Olyan sok fiatal úgy tekint ezekre az úgynevezett testi tökéletességgel rendelkező személyekre, mint valami követésre méltó célra. De ha kinyitjátok a szemeiteket, és ha ezt a viselkedést olyannak látjátok, mint amilyen az a valóságban, akkor láthatjátok, hogy sajnálatra méltó.

Ez,  az Első Parancs megszegése, s ha ezek az emberek megmaradnak ezen az ösvényen, akkor a csaló további zűrzavarba is bele fogja húzni őket. A nárcizmust az élet minden területén meg lehet találni, beleértve a politikát, a divatot,  a médiát, és a film világát, de még az Én Egyházamon belül is.

Az alázatosságot nem lehet elérni, ha a nárcizmustól szenvedtek.

Alázat nélkül pedig nem juthattok be Atyám Birodalmába.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus.

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 júliusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags:

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért