RSS
 

Archive for július 27th, 2011

Felhívás a Római Katolikus Egyház papjai és apácái részére

27 júl

2011. július 25. hétfő; 21:00

Szeretett leányom, a Nagyfigyelmeztetésre vonatkozó üzenet most gyorsan terjed, amint az meg volt jövendölve.

Leányom, szegény felszentelt szolgáim szenvednek.  Kérlek, kérd fel mindazokat, akik üzeneteimet olvassák, hogy áhítatosan imádkozzanak felszentelt szolgáimért, a papokért, az apácákért, a lelkiatyákért, és mindazokért, akik a keresztény gyülekezeteket vezetik az egész világon.

A Katolikus Egyházat kitartóan fogják üldözni. A sátán és hadserege megfertőzte a Katolikus Egyházat támadásai által.  Az ő vágya az, hogy aláaknázza Egyházamat, az egyházi visszaélések gonoszságán keresztül, ami ehhez a szörnyű helyzethez vezetett.

Szegény gyermekeim, akik szexuális visszaélések áldozataivá váltak a sátán kegyenceinek támadása által, akik azokban a felszentelt szolgáimban voltak jelen, akik engedtek a sátán csábításának.

A sátán besétált az Egyházamba, mert annak bukását akarja. Ami pedig a szegény ártatlan apácákat és papokat illeti, ők is áldozatai azoknak az előítéleteknek, melyek azok kezében vannak, akik őket hibáztatják mások bűneiért.

Kéréseim szeretett papjaimhoz, apácáimhoz és felszentelt szolgáimhoz a következők: Ne adjátok fel. Ne feledjétek, hogy megpróbáltatásaitok által felemeltettek Szemeim előtt, ha ezeket az előítéleteket el tudjátok viselni. Engedjétek, hogy most letöröljem könnyeiteket, hiszen ti olyan módon lesztek üldözve, ami még sohasem volt tapasztalható Egyházamban.

Ti vagytok, szeretett szolgáim, apostolaim, és sohasem engedhettek ennek a külső nyomásnak. Sohasem szabad feladnotok azt az elhívatottságot, hogy Engem követtek. Emlékezzetek arra, hogy Én vagyok az Egyházatok.   A nagy szomorúság könnyeit sírom értetek. Ti most testvéreitek bűneiért szenvedtek, akik megadták magukat a sátánnak. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a bátorságért, hogy méltóssággal állhassatok fel szent Szavaim terjesztésére.

Szükségem van segítségetekre, mint még eddig sohasem. Szükségem van rátok a Szentségek kiosztásában egy éhező és kiábrándult gyülekezetnek. Kérlek benneteket, ne hagyjatok el Engem, különösen ebben az időben ne, amikor a sátán, követőivel, beszivárgott a Keresztény Egyházba.

Forduljatok most meg, és áhítatosan imádkozzatok, hogy a hamis prófétától megmenekülhessetek, aki a Vatikán hatalmi folyosóin sétálgat.  Ő hamarosan felemelkedik.  Ne forduljatok hozzá, különben Számomra örökre elvesztek. Ez az Én ígéretem. Alázatosan boruljatok térdre, és hívjátok a Szentlelket segítségül, hogy megvilágítsa lelketeket, úgy hogy képesek legyetek az igazság megkülönböztetésére a hazugságtól, amelynek lenyelésére a hamis próféta fog benneteket kényszeríteni.

Sohase legyetek kiábrándultak a megpróbáltatások miatt, amelyeket el kell viselnetek. Fogadjátok el ezeket, mert amit nektek felajánlanak az nem más, mint az erő lelketek és elmétek számára. Aztán alázattal, méltósággal és erővel fogjátok gyermekeimet a végidőkig vezetni. Legyetek bátrak. Én vezetlek benneteket. Forduljatok most meg és imádkozzatok a különleges kegyelmekért, hogy isteni küldetésetekben megerősítsenek benneteket.

Szerető Megmentőtök,

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 júliusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

A sátán tehetetlen hűséges követőimmel szemben

27 júl

2011. július 25. hétfő; 9:00

Szeretett leányom, újból nagy örömmel tudósítalak téged, a világ jelenlegi megtéréseiről. Minél több szörnyűséget hajtanak végre az emberek a sátán befolyása alatt, annál több gyermekem kezdi el megkérdőjelezni a világban most eluralkodó gyilkos szándék szintjeit.  Minél több gonoszságot mutatnak be nektek, annál jobban felismeritek, hogy a sátán valóban létezik. Mindazoknak, akik nem hiszik, hogy ő valóban létezik, a következőket mondom: akkor engedjétek, hogy elmagyarázzam, hogy hogyan lehet észrevenni az ő gonosz munkálkodását.

Minden alkalommal, amikor gyermekeim tanúi egy gyilkosságnak, öngyilkosságnak, háborúnak, a kormányok és a hatalmon lévők korrupcióinak, amikor kapzsiságot, gőgöt és igazságtalanságot láttok, tudnotok kell, hogy ezek a tettek, az ördög megnyilvánulásai. Most a sátán kétségbeesésében megmérgezi gyermekeim elméjét. Mindent meg fog tenni, amit a történelem ezen időszakában megtehet, olyan erős a dühe. Ti, gyermekeim, az ő célpontjai vagytok. Míg ugyan könnyűnek tűnik számára azon lelkek megfertőzése, akik szélesre tárják magukat az ő befolyására, – azok, akik folyamatosan az öndicséretet keresik a földön, – mégis úgy érzi, hogy egyre nehezebb számára hűséges követőim lelkét átitatnia.

Olyan nagy áldásban részesültek ők a Szentlélek kegyelme által, hogy a sátán tehetetlen velük szemben.

Mindazok, akik alávetik magukat az imádkozásról szóló utasításaimnak, azoknak mind a lelkük, mind az értelmük megerősödik. Akkor már nem fognak törődni azzal, hogy a sátán dühében ostorozza őket, oly erős lesz páncéljuk védelme. Ez nem azt jelenti, hogy nem fog minden módszert bevetni azért, hogy elcsábítson benneteket a test bűnein keresztül. Ez nem azt jelenti, hogy nem fog benneteket bántani azáltal, hogy a hozzátok közelállók és a szeretteitek fülébe suttog.

Szilárdan tartsatok ki követőim, mert erőtök által összezúzzátok őt örökre. Gyermekeim, a megtérések terjedésével ő erőtlenné válik. Mert hogyan vehetne ő rá arra benneteket, hogy az ő serlegéből igyatok, amikor az ő üres ígéreteire már nem szomjaztok? Minél erősebbek vagytok, annál kevesebbet fog zaklatni benneteket.

Tudnotok kell, hogy amikor az egész világra kiterjedő nyugtalanságnak vagytok tanúi, akkor ez a csaló munkálkodása. Követőim most már rögtön felismerik a sátán gonoszságait, mivel az már annyira nyilvánvaló. Imádkozzatok, hogy testvéreitek is tanúi legyenek gonosz tetteinek, és olyannak ismerjék fel ezeket, amilyenek azok valójában. Csak akkor fognak Hozzám fordulni a hitetlenek menedékért, amikor elismerik végre a sátán létezését.

Imádkozzatok a megtérésekért világszerte. Azokért a megtérésekért, amelyek nem csak a Nagyfigyelmeztetés miatt következnek be, hanem az igazság miatt is.

Szerető Tanítótok és Megváltótok

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 júliusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Egy ember sem lesz, aki ne hallaná meg Fiam szavát, mielőtt még eljönne visszatérésének ideje

27 júl

2011. július 23. szombat; 17:15

Isten, az Atya második üzenete

Szeretett, drága Fiam, Jézus Krisztus nevében jövök.

Kiválasztott leányom, bár néha - szeretett Fiam hívására, hogy halljad őt beszélni -, tétováztál figyelmedben, mégis nőttél szemeimben, azáltal az ajándék által, amellyel megajándékoztad Őt. Az a te ajándékod, hogy egy engesztelő lélek lett belőled, ami a megkönnyebbüléstől örömkönnyekre fakasztja Őt, mert millió lélek megmentésében vagy segítségére.  Hiszen oly sok lélek vész el a pokol tüzében minden nap, minden másodpercben, minden egyes lélegzetvételedkor.

Az Én Fiam most teljes engedelmességet követel tőled, leányom. Tégy eleget minden parancsának, ne vonakodj. Szíved tele van szeretettel és együttérzéssel nemcsak drága Fiam iránt, hanem minden gyermekem iránt is. A Szentlélektől megérintve pillanatnyi szeretetet fogsz érezni az idegenek iránt, akikben az Én világosságomat fogod látni. Neked, leányom, az a kegyelem adatott, hogy mindenben megláthasd úgy a szeretetet, mint a gonoszságot. Arra is képes leszel, hogy gyorsan felismerd a bűnt, a szegény, félrevezetett lelkekben.

Mert most ez a munka azt jelenti számodra, hogy körbe kell venned magad minden védelemmel.  Leányom téged és családodat védelmezni foglak, mert most az ördög erősebben fog támadni téged. Imádkozz és kérd ezt a védelmet Tőlem minden nap, és akkor meg leszel kímélve az üldözés erősségétől. Most hívnod kell Engem, kérned segítségemet, hogy ezek az üzenetek olyan módon terjedhessenek, hogy Fiam hangja meghallgatásra kerüljön, és hogy tiszteletet mutassanak iránta, úgy ahogyan azt kellene.

Hírnököm, leányom, te még keveset értettél meg mindabból, amit elvárnak tőled. Egyszerre nem lehet túl sok információt adni neked. Én foglak most bátorítani téged, és teljesíteni fogod vezetésem alatt az előre jelzett jövendöléseket, amikor Fiam Szava elterjed éppúgy, mint az Evangélium, az emberek között. Egy ember sem lesz, aki ne hallaná meg Fiam Szavát, mielőtt még eljönne visszatérésének ideje. Megkaptad ezt a feladatot és az ajándékot, hálával fejet kell hajtanod, ezért az égi dicsőséges felkérésért.

Leányom, minden módon támogatva leszel, de Fiamnak mindenkor engedelmeskedned kell. Állj fel leányom, mert az emberiségnek meg kell hallania a Nagyfigyelmeztetés szavát, amelyet Fiam közvetít, azért, hogy a lelkeknek ne kelljen elszenvedniük a pokol kínjait, ha halálos bűnben halnának meg, anélkül, hogy elsőként ne kapták volna meg az esélyt a megmenekülésükre Fiamtól, a Nagyfigyelmeztetés során. Engedd, hogy Békém elárassza lelkedet most. Szívem körülöleli minden mozdulatod. Sohase érezd, hogy ebben a munkában egyedül vagy, mert te vezetve vagy a nap minden percében.

Isten, az Atya

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 júliusi üzenetek, Maria Divine Mercy