RSS
 

Archive for július 12th, 2011

Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek (2011.02.17)

12 júl

A 2011. február 17-i üzenethez két megjegyzést írt a látnoknő, az esetleges félreértelmezéseket megelőzendő. Ezek korábban nem kerültek fordításra, és ezen magyarázatok nélkül lettek az üzenetek közzétéve. Ez most pótlásra került ( a megjegyzések az üzenet végén olvashatóak), ezért újra közzétesszük ezt az üzenetet. (A szerkesztők)

+ + +

2011. február 17. 23:45 óra

Szeretett leányom,  boldog vagyok,  hogy az emberiség számára egyre többen továbbítjátok ezeket a fontos üzeneteket. Nemsokára megállapíthatod,  hogy ezek az üzenetek minden országba el fognak jutni. Gyermekem,  ne aggódj biztonságod felől,  mert Téged és családodat mindenkor megvédelek. Tele vagyok szeretettel irántad gyermekem,  most mégis megszakad a Szívem a fájdalomtól,  amikor azt látom,  hogy alattomos szövetségek alakulnak,  akik összeesküvés formájában, az  egyes országok fölött a hatalmat meg akarják kaparintani.

Ezt úgy fogják megtenni,  hogy ravasz módon eltávolítják vezetőiket.* Akkor felajánlják segítségüket,  majd újabb kormányok barátságát veszik meg,  végül ezeket is uralmuk alá helyezik. Ez az ellenőrzés sokkal rosszabb lesz,  mint az a  hataloméhes diktátorok idejében volt,  akiket a béke nevében megbuktattak. Figyeld meg leányom,  azt a sebességet, amivel az arab világ  országai egyesülni fognak zsidó népem ellen. Figyeld majd meg,  amint szövetségeseiktől elpártolnak, és védelem nélkül hagyják őket.

Leányom, az emberek készségesebben fognak Szavamra figyelni akkor,  amikor a  Nagyfigyelmeztetés után bekövetkezik megtérésük. Ez az az időszak lesz,  amikor híveim a  zsarnok hatalma ellen egyesülnek,  ami a nyugati országokban,  különösen Európában fog megnyilvánulni. Harcoljatok az imádkozás jogáért!  Ha nem teszitek,  akkor nem vallási,  hanem népirtó háború fog bekövetkezni.

Rövidesen megölnek három vezető politikust, az egyiket a másik után. Ezek mindegyikét a gonosz egy összeesküdött csoportja fogja megölni. Ezek a szervezetek minden  nemzet országában megtalálhatóak, kultúra ellenesek,  de annyira gyávák, hogy  a háttérből uralkodnak,  ezért ti most nem látjátok őket. Azonban nem sokáig fognak rejtekben maradni. Amikor a hatalmat megkaparintják,  arra fognak törekedni, hogy figyelmeteket megnyerjék, és tiszteleteteket kiköveteljék.

A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés,  ajándékom számotokra,  de ezt az ajándékot azok is megkapják,  akik összeesküdnek és terveket szőnek,  hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék.  De ők vakok.

Egyre  több angyalom**,  akik már a földön,  mint emberek tevékenykednek,  segíteni fognak ezeknek a megtévesztett lelkeknek,  hogy felismerjék az igazságot.  Sokan meg fognak térni,  de lesznek olyanok, akik majd nem térnek meg.

Indulj el leányom,  és hirdesd minél hamarabb mindazt,   amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra. Használj ki minden lehetőséget,  ami rendelkezésedre áll. Légy bátor. Tégy meg minden lehetségest,  hogy gyermekeim világszerte megértsék,  ennek a különleges ajándéknak az értékét, vagyis azt, hogy  azért nyújtom ki karjaimat a Mennyből, hogy megmentsem a lelkeket.

Azok,  akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz.  De legyetek türelmesek,  mert ezután egy szép időszak következik,  amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba.  Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem  királyságomat,  hogy a csaló ellen megvédjen benneteket,  akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani.

Gyermekeim, ez fordulópont lesz az emberiség történelmében. Rövidesen meg fogjátok ezt érteni.   Azok a kétségek,  amelyek még a Figyelmeztetésig bennetek vannak, el fognak tűnni,  mert az esemény alatt megnyílik Szívetek az Igazság előtt.

Eredj most,  szeretett leányom,  szeretet és béke legyen az egész emberiséggel,

Jézus Krisztus,  a Zsidók Királya

 

Megjegyzés

* A látnoknő tisztázni szeretné a világgal, hogy az ok, amiért nem adhatja meg a vezetők neveit – amelyek közül kettő az Arab Világból, és egy az európai szárazföldről való – a következő: családjaik iránti tiszteletből, és a fölösleges szenvedések elkerülése végett. Azonban ezeket a híreket átadta számos egyházi személynek és a médiának. A nyilvánosságra való hozatal tilalma feloldhatóvá válik, amint ezek a gyilkosságok rövidesen beteljesednek (a gyilkosságok között nagyon rövid időszak lesz).

** A látnoknő értelmezése szerint, az angyalokra való utalás a „hírnökökre“ utal, ők az egész világ kiválasztottai, akiknek a kapott üzeneteket közzé kell tenniük, és terjeszteniük kell azokat.

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in Nincs kategorizálva

 

Ne féljetek, mert a megtérés a szeretet és a béke nagy érzését fogja kiváltani

12 júl

2011. július 10. vasárnap, 12.10 óra

Szeretett leányom, azoknak a gyermekeimnek, akiket üzeneteim megfélemlítenek, s akik nehezen tudják ezeket elfogadni, ezt üzenem: Hallgassatok most Rám.  A gonoszság, ami egyre nő a világban, az ember kezei által, a bűn által történik. Ez nem mehet így tovább. Kérlek benneteket, ne féljetek, mert ez nem fogja megváltoztatni azokat a terveket, amelyek most folyamatban vannak a gonosz “Egy-Világ-Csoport” által.

Gyermekeim, tudatosítani kell bennetek, hogy mi történik. Nagyon fontos, hogy minden gyermekem figyelmeztetve legyen ennek a csoportnak az akcióiról és gonosz terveiről.

Kérlek benneteket, üdvözöljétek a Nagyfigyelmeztetést

Figyelmeztetésem nem más, mint Irgalmasságom nagy cselekedete, amely Szeretetem legnagyobb ajándéka. Ezért kérlek benneteket, üdvözöljétek azt, mert ennek következtében sok megtérés lesz. A megtérés nagyon széles körben fog elterjedni, ezért a szeretet és a békesség fokozott érzését idézi elő, ha a gyermekeim ezáltal a nagy esemény által alázatossá válnak.  Aztán sokaságukban (nagy számukban) lesz az erősségük. Minél több ember hisz majd az Igazságban, annál inkább csökken majd az “Új-Világ-Csoport” befolyása. Az imádság, mégpedig a sok imádság, sok csapást háríthat el azok közül, amelyekkel megpróbálnak ártani. Tehát soha ne felejtsétek elimádkozni a Szent Rózsafüzért és az Irgalmasság Rózsafüzérét, mert ez a két imádság együttesen fog majd segíteni az előttetek álló nehézségek egy részének az eltörlésében. Most menjetek, és ne féljetek. Várakozzatok lelkesedéssel egy új kezdetre, egy új békére, ahonnan a gonoszság ki lesz irtva.

Gyermekeim, ez az Én Ígéretem a számotokra.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

 

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 júliusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Az Örök Atya meg fogja akadályozni az Új Világhatalmat gyermekei végső üldöztetésében

12 júl

2011. július 8. péntek; 15:30

Szeretett leányom, belátom, hogy ez a munka nagy áldozatot követel tőled, és hogy még egy hét pihenésre lenne szükséged, de hallgasd meg, amit mondanom kell neked.

Mondd meg gyermekeimnek, hogy ébredjenek fel, és vegyék észre azt a nyugtalanságot, amely most a világot jellemzi, ahol elhatalmasodott a pénzügyi válság. Mondd meg nekik, habár részben az emberek kapzsisága okozta az eladósodást, mégis a bankok válságát az Egy – Világhatalom szándékosan megtervezte.

Sokan, akik ezt az üzenetet olvassák, mosolyogni fognak, és ezt a tényt megkérdőjelezik, de tudniuk kell azt, hogy ha nem állnak fel, hogy megvédjék jogaikat, akkor kényszerítve lesznek arra, hogy a Fenevad jegyét felvegyék, ahhoz, hogy hozzájuthassanak a pénzükhöz.

Az új Világpénznem egy hitetlen világot fog jelképezni

Az új Világpénznemet, amely egy hitetlen közösséget jelképez, azért hozzák be, hogy ellenőrizhessenek benneteket. Aztán, ahogy ez megtörtént, azzal fognak próbálkozni, hogy az élelemtől is megfosszanak benneteket. Hogyha most nem ismerik el gyermekeim ezt a valóságot, akkor, amint az új Világhatalom szabadkőműves erői ellenőrizni fogják őket, teljesen védtelenek lesznek.

Készítsd fel most gyermekeimet, mert hiába fog a Nagyfigyelmeztetés milliókat megtéríteni, beleértve azokat is, akik hűségesek az Egy – Világhatalomhoz, mégsem fogják tudni a sátán gonosz rabszolgáit és az Antikrisztust megállítani. Mivel pénzeteket ellenőrizni fogják, nehéz lesz számotokra megvédeni a tulajdonra, az élelemre és az egészségre vonatkozó jogaitokat, ezt a három dolgot, amelyekért ők lesznek a felelősek, ha ti már most nem kezdtek el velük szemben ellenállást tanúsítani. Állítsátok meg vezetőiteket a pályafutásaikon. Ne engedjétek, hogy erőszakot gyakoroljanak fölöttetek. Ha közületek bőven lesznek olyanok, akik éberek lesznek ezzel a gonosz, szörnyűséges tervvel szemben, akkor figyelmeztethetnek másokat is.

Már most gondoskodjatok az élelmiszer tartalékaitokról

Már most gondoskodjatok az élelmiszer tartalékaitokról. Termesszetek és vegyetek magokat, ami életben tart majd benneteket. Vegyetek ezüst, vagy arany érméket, amivel megvásárolhatjátok a legszükségesebbeket. A legfontosabb: keressetek olyan helyeket, ahol csoportokként találkozhattok, hogy Szentmisét tarthassatok, mert templomaitokat leégetik.

A sátán kegyencei, olyanok, mint a hangyák, ezrével szaporodnak

Sohase vegyétek fel a Fenevad jegyét, vagyis a chipet. Imádkozzatok, imádkozzatok, hogy otthonaitokra olyan különleges áldás szálljon, hogy védelmet nyújtson a hadsereg ellen, amely azzal fog próbálkozni, hogy kicsalogasson házaitokból. A sátán kegyencei olyanok, mint a hangyák.  Ők óránként ezrével szaporodnak. Nektek, gyermekeim, imádkoznotok kell, hogy legyőzhessétek azon gonosztettek sorozatát, amelyek az egy Új – Világhatalom tervében lesznek, akik arra törekednek majd, hogy a világot ellenőrizhessék. Gondoskodjatok arról, hogy otthonaitokban szentelt gyertya legyen. Most szerezzetek be tartalékot, mert a világosságot megvonják majd tőletek. Ha nem akartok ennek a förtelmes tannak a rabszolgái lenni, akkor most kell mindent megterveznetek.

Vegyetek gázfőzőt, takarókat, szárított és konzerv ételeket, víztisztító tablettákat, gyertyákat szentképekkel együtt, hogy életben tartsanak benneteket és családjaitokat a büntetés idején, ami a Nagyfigyelmeztetést követi.

Az imák máris meggyengítették a nagy büntetés hatásait, de nektek gyermekeim minden időben ébernek kell lennetek. Azáltal, hogy elővigyázatosan felkészültök, ezzel a túléléseteket biztosítjátok be, a nagy bombázások idején, ami vezérelve lesz és sokkal rosszabb lesz, mint annak idején, amit a sátán uralma alatt Hitler tanítványai a zsidókkal tettek.

Szívleljétek meg nyugalommal ezt a figyelmeztetést. Abban az esetben, ha idejében előkészültök, akkor megkímélitek magatokat azoktól a megbotránkoztató dolgoktól, amelyeket az Új – Világhatalom tervez. Mindazoknak, akik ebbe az Új – Világhatalomba belebonyolódtak azt mondom: Hallgassatok meg Engem. Bánjatok meg mindent. Úgy szívleljétek meg a Nagyfigyelmeztetést, amint az fel van ajánlva nektek: egy lehetőség arra, hogy hátat fordítsatok a sátánnak és a pokol tüzének.

Tanács az Egyház szolgáinak

Felszentelt szolgáim, a következőkről kell tudósítanom benneteket: szegezzétek Rám szemeiteket és imádkozzatok a Szentlélekhez, hogy éberen tartson benneteket, úgy, hogy a hamis prófétát felismerjétek, amint az köztetek megjelenik. Aztán csoportokba kell tömörülnötök és biztosítsátok, hogy gyermekeim, az üldöztetés idején a Szent Eucharisztiában részesülhessenek.

Atyám keze készen áll arra, hogy nagy erővel sújtson le mindazokra a gonosz és arrogáns bankvezetőkre, és a nyugati és keleti hatalmak vezetőire, akik titokban azt tervezik, hogy hogyan ellenőrizhessenek célzottan benneteket. Az Örök Atya mindent el fog nyomdokaikban pusztítani, hogy megakadályozza őket a végső üldöztetésben, melyet az Ő gyermekei ellen terveznek.  Ezt nem fogja jóváhagyni.

Ne feledjétek, gyermekeim, Isten, az Örök Atya, mindannyiatokat meg akar menteni. Türelme végképp elfogyott. Ő még az utolsó pillanatban is elfogadja mindazok bocsánatkérését, akik Hozzá fordulnak. Azonban, most meg kell állítania azt a gonosz rendszert, ami maga a rettegés, mert ezzel ártani akarnak maradék teremtményeinek.

Mindezt szeretetből teszi gyermekei iránt, hogy mindazok is tudják, akik azt szokták mondani, hogy Isten, az Atya nem lehet haragos, hiszen Ő mindenkit szeret. Igen, Ő haragos, és jogos a haragja, azért a gonosz igazságtalanságért, amelyet drága családja ellen elkövetnek. Még egyszer egyesíteni fogja gyermekeit, hogy békében élhessenek végre az egész örökkévalóságban.

Gyermekeim, ne feledjétek észrevenni azokat a jeleket, amelyek körbevesznek benneteket: a háborúk sokaságát, a pénz hiányát, az élelmiszer hiányát, az egészségügyi szolgáltatás hiányát, és fogadjátok el ezt úgy, mint az ördög művét. Ez nem Isten, az Örök Atya műve.

Ezt a viselkedési módot már nem fogja elfogadni. Legyetek hálásak cselekedetéért, mert ha nem avatkozna be, akkor az egész Teremtése elpusztulna, és ezt Ő nem fogja megengedni, hogy megtörténjen.

A ti szerető Jézusotok,

Az emberiség Megváltója

A Világ Megmentője

 

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 júliusi üzenetek, Maria Divine Mercy