RSS
 

A Szűzanya: A sátán elveszíti hatalmát, amikor az Én Rózsafüzéremet imádkozzák

25 jún

2011. június 25.  szombat; 15:00

Gyermekem, mindig Fiamra koncentrálj,  mert szüksége van figyelmességedre. Minden bizalmaddal Rá kell hagyatkoznod, és sohasem szabad megengedned senkinek sem, hogy elterelje figyelmedet Róla.

Ő téged választott ki gyermekem,  mint ezen idők egyik legfontosabb hírnökét,  hogy az elveszett lelkek megmeneküljenek. Mondd meg az embereknek,   hogy imádkozzák az Én legszentebb Rózsafüzéremet, sőt a nem katolikusoknak is mondd ezt meg,  mert ez a legerősebb fegyver a csaló ellen,  aki nyög fájdalmában, ha ezt az imát imádkozzák.  A Rózsafüzér imádkozásakor hatalma meggyengül. Minél több gyermekem imádkozza a Rózsafüzért, annál több lelket lehet megmenteni.

A te missziód,  gyermekem, nagyon nehéz,  sokkal nehezebb, mint eddig a történelem folyamán bármelyik prófétának volt. Ez a lelkek sötétsége miatt van így az egész világon. Sohasem ereszkedett le még ilyen sötétség a világra, hiszen most gyermekeim hátat fordítanak Fiamnak, éppen Neki, aki szörnyű halált szenvedett el,  hogy megmentsen benneteket. De nemcsak ezt felejtették el, hanem úgy döntöttek, hogy valódi létezését megtagadják.

Imáitok a ti áldott Édesanyátokhoz,  megsebzik az ördögöt, aki megalázkodik és elveszíti hatalmát, amikor Rózsafüzéremet imádkozzák. Ez az a fegyver, ami Nekem adatott. Így tudok elveszett lelkeket menteni, mielőtt a sátán fejét végérvényesen eltaposomSohase értékeljétek le a Rózsafüzér hatalmát, mert egyetlen csoport is, amelynek tagjai rendszeresen imádkozzák a Szent Rózsafüzért,  egy egész nemzetet menthet meg.

Mondd meg gyermekeimnek, hogy legyenek óvatosak és ne hanyagolják el az imát, mert ha ezt megteszik, akkor teljesen megnyílnak a csaló előtt, aki  elbűvölő módon hálózza be őket,  de ezzel veszélyes ösvényre tereli őket, a sötétség felé.  Vigyétek gyermekeimet a világosság felé,  azáltal, hogy odaadásotokkal Szent Rózsafüzéremet terjesztitek.

Szerető Édesanyátok,

Mária, a béke Királynője

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 júniusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags:

Comments are closed.