RSS
 

Utasítsátok el a New Age spirituális munkáját

15 máj

2011. május 15. vasárnap, 17.00

Drága, szeretett leányom, felhívom minden hívemet (követőmet), hogy ítéljék el a New Age szervezet munkálkodásait, amely kezében tartja a világot.

A kereszténység mindig elsődleges célpont volt a sátán számára. Azért mert ő annyira ravasz, állandóan azon van, hogy elcsábítsa azokat, akik lélekben üresek és elveszettek. Azt fogja mindig megpróbálni, hogy hazugságait a szeretet leple alatt mutassa be. Aztán azt is megpróbálja, hogy kontroll alatt tartsa gyermekeim gondolkodását, miközben pogány taktikával bemagyarázza, fel kell, hogy szabadítsák gondolataikat a modern élet stresszétől. Óvakodjanak közületek mindazok, akik átadják magukat azoknak az általuk folytatott gyakorlatoknak, amelyek által elméjüket a feledés állapotába teszik, az úgynevezett meditációval.

Ha ilyen úton engeditek, hogy gondolataitokat ellenőrizzék, akkor a sátán és démonai szép csendben, úgy, hogy fel sem ismeritek, irányítani fogja azt, kisimítva ezáltal az átmenet útját.

Kerüljetek minden spirituális praktikát, beleértve a tarot kártyát is

A világban sok-sok lélek éhezik a lelki vezetésre. Keresésük által értelmet akarnak adni életüknek, közben tudatlanul hagyják magukat, hogy azok a praktikák beszippantsák őket, amelyek a pogányságra vezetnek. Minden dogma hamis, ami annak az elhitetésére csábít benneteket, hogy valódi béke van a szívetekben és a lelketekben, ezt mindenkor el kell, hogy kerüljétek. Tanuljátok meg ezeket olyannak felismerni, amilyenek azok valójában.

A kristályok, a meditáció, a reiki, a jóga, a tarot kártya, a spirituális vezetőkbe vetett hit, a metafizika és az úgynevezett csodadoktorok, arra csábítanak benneteket, hogy egy alternatív felsőbbrendű létben higgyetek, amelyet nem Isten, az örök Atya teremtett.

Figyelmeztetés a felemelkedett mesterekkel kapcsolatban

Ma sokan közületek, akik állandóan keresik a lelki vigaszt és gyakorlatba teszik angyalaik követését, óvatosak kell, hogy legyenek, főleg akkor, amikor a felemelkedett mester kifejezését hallják, mert biztosak lehetnek abban, hogy ez az angyal nem a Mennyországból való. A felemelkedett mesterek, gyermekeim, nem másak, mint bukott angyalok, és a sötétségből jönnek. De akkor azt fogják nektek mondani, hogy ők a világosságból jöttek. Ez mind pogány spiritualizmus, és ha életetekbe teszitek ezeket, akkor a sötétség mélységébe fog benneteket lehúzni, éppen akkor, amikor a legkevésbé várnátok. A sátán nagyon óvatosan fogja ezeket a sötét hazugságokat bemutatni, és ti mindenkor azt fogjátok hinni, hogy mindezek a dolgok helyesek.

A legtöbb úgy van előadva, hogy ezek elősegítik az önbecsülést, az önbizalmat, és hogy segít életeteket kontroll alatt tartani – mindez pedig hazugság. Ezek a praktikák nemcsak az Igazságtól vezetnek el benneteket, hanem elmondhatatlan nyomort is hoznak nektek, amikor a démonok, mint ennek a praktikának az eredménye, a lelketekbe költöznek.

A Szentírás figyelmeztet a mágia veszélyeire

Az Igazságot sohasem szabad manipulálni. A bibliai tanítások, figyelmeztetik az emberiséget a mágia, a jóslás és a hamis istenek imádásának veszélyeire. A mai világban ezek a praktikák úgy vannak bemutatva, hogy ártalmatlanok, de a lelki jólét eléréséhez elengedhetetlen. A lelkek szelídsége miatt, sokan természetes vonzalmat fognak a New Age praktikái iránt érezni, mert megtéveszti őket az a hamis szeretet, amelyet kiárasztanak magukból. Ettől semmi sem lehetne messzebb az Igazságtól.

Figyelmeztetés az angyalok iránti fanatikus rajongással kapcsolatban

Ne feledjétek, hogy a sátán és az ő bukott angyalai azok, akik óvatosan és ravasz módon húztak be benneteket ebbe az értelmetlen hazugságba. Azoknak, akik szinte fanatikus módon rajonganak az angyalokért, a következőket mondanám: miért nem Isten szavát, az Örök Atya szavát hirdetitek először? Vajon ez az angyal-mánia, nem a bálványimádás egy másik formája? Igen, természetes, hogy imádkoztok a szent angyalok segítségéért, de mindig tegyétek fel azt a kérdést, hogy: vajon az angyalok iránti rajongásom, nincs- e a Jézus Krisztus iránti szeretetem kárára, Isten Fia, vagy Isten, az Örök Atya iránt?

Ébredjetek fel a spiritualizmus hazugságaiból. Azok az angyalok, amelyek az ilyen gyakorlatok folyamán vonzanak benneteket, nem a Mennyből, vagy a világosságból valók. Úgy fognak tűnni, mintha a világosságból jönnének, de ez csak megtévesztés, amelyet a sátán és démonai használnak, hogy tetteiket okosan álcázzák.

Emlékezzetek egy utolsó tanításra. Akárhogyan is öltöztetitek fel pogány praktikáitokat, hogy úgy tűnjék, mintha az Isteni fényt imádnátok, mégis hazugságok lesznek. Ez a hazugság, és azok, akik benneteket meggyőznek arról, hogy ezen a bizarr, úgynevezett szellemi utazáson részt vegyetek, amely Atyámat figyelmen kívül hagyja, olyan közel visz majd a sátánhoz benneteket, hogy egy bizonyos pont után, már nem lesz visszaút.

 

A szeretet egyetlen Isteni birodalma, amely a Földön kívül létezik, az a Mennyország. Amit ezen kívül mesélnek nektek, az nem igaz. A sátán azonban azt akarja, hogy azt higgyétek el, hogy igaz. A valóság az, hogy ő minden gyanútlan és babonás lelket magával ragad a sötétségbe, és minden bukott angyalt, és mindezt a hamis szeretet nevében teszi.

Ne felejtsétek, hogy a szeretet, a valódi szeretet egyedül csak Istentől, az Örök Atyától jöhet.

A ti szerető Megváltótok

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 májusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags:

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért