RSS
 

Még az Isteni Irgalmasság kisebb imacsoportjai is milliókat menthetnek meg

16 ápr

2011. április 16. szombat; 22:45

Szeretett leányom, a Nagyfigyelmeztetés ideje közel van, egy szempillantás alatt meg fog történni. Mindenki le fog állni teendője közben, amikor tanúi lesznek Nagy Irgalmasságomnak. Elsősorban azokért imádkozzatok, akik halálos bűnben élnek. Szükségük van imáitokra, mert sokuk fog szörnyethalni a sokktól, mikor az általuk elkövetett borzalmakat az Én szemeimen keresztül látják meg. Az Isteni Irgalmasság imádkozása milliókat tud megmenteni, még akkor is, ha az áhítatos szerető követők csak egy kis csoportja is imádkozza.

Nem fogom megadni neked leányom ennek a nagy eseménynek az időpontját. De biztos lehetsz benne, hogy a világban elérkezett az idő. Ahogy a gonoszság megállás nélkül tovább nő az egész világon, úgy fog most mindenhol lesújtani Atyám keze. Nem fog továbbra is a háttérben állni, és nem fogja megengedni, hogy ezek a gonosz bűnösök a sátánnal karöltve tönkretegyék vagy megmételyezzék Gyermekeimet.  Szégyelljék magukat azok a bűnösök, akik saját maguk megszállottjai, és akiket továbbra is szeretek, annak ellenére, hogy beszennyezték magukat gonosz vétkeikkel. Kérlek, imádkozzatok most az ő bűneik bocsánatáért.

Ahogyan a Nagyfigyelmeztetés most bekövetkezik, úgy fogják az emberiséget természeti katasztrófák is sújtani. Az ima az egyetlen fegyveretek most Gyermekeim, hogy megvédjétek magatokat és az emberiséget a Pokol tüzétől.

Amint a Nagyfigyelmeztetésnek vége, béke és öröm köszönt be. Majd azt követően az Új Világszövetség általi üldöztetés fog elkezdődni. Hatalmuk gyengülni fog, ha elegen tértek meg és kitartóan imádkoztok.

Ne féljetek Szeretett követőim, egymás közelében fogtok imádkozni az emberiség üdvösségéért. És lelkek millióit fogjátok megmenteni ezen a módon.

Szeretett Megváltótok

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 áprilisi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags:

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért