RSS
 

Jelentesd meg Üzeneteimet az egész világon

07 feb

2011. február 7. hétfő; 22.00

Leányom, kicsit eltévelyedtél, és most erőt kérsz, mely magabiztosságot és bátorságot ad neked, hogy végrehajtsd Utasításaimat. Ez jó. Adjátok át nekem az időtöket, ahogyan azt Szeretett édesanyám kérte, mert lelketeknek tisztának kell maradnia, amikor Szavamat (Üzenetemet) közlitek.

Most arra kell kérnem téged, hogy kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem közzétételét, mely egy ajándék minden egyes személynek a világon. Nekik meg kell kapniuk ennek részleteit február végéig az interneten keresztül, szerte a világon. Siess, gyermek, tedd, amit tenni kell, hogy a lehető legtöbb ember lehetőséget kapjon arra, hogy meghallja ezt. Szánj időt erre, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ennek a kérésnek nem az a célja, hogy megrémisszen téged, hanem az, hogy nyomatékosítsa a sürgősséget, hogy a lehető legtöbb ember a világon felkészült legyen. Akkor törekedhetnek a kiengesztelődésre, mikor bűneik lelepleződnek szemeik előtt.

A felkészülés nagymértékben fogja a javukat szolgálni. Ezen darab írás révén fogják túlélni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak majd, és a kapott áldásokkal készek lesznek majd szembenézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Ragadd meg ezt az ajándékot, Leányom. Ne légy ijedt vagy kiábrándult. Ez egy ajándék az emberiség számára. Az, hogy elfogadtad ezt a hívást, azt eredményezte, hogy szenvedtél, de nem úgy, ahogy számítottál rá. Szenvedésed a kísértés miatt jött létre. Kételyeid megakadályoznak téged abban, hogy elfogadd a lelkedben lévő békét és örömöt, ami a tiéd lenne, ha engednéd Nekem, hogy kézen fogjalak és vezesselek téged. Itt az ideje most, leányom, hogy átadj Nekem mindent. Ajánld fel Nekem – ajándékként – szabad akaratodat, és Én a legnagyobb és legbecsesebb ajándékot adom majd neked. Békét, örömet, és hatalmas szeretetet Irántam, lényed minden porcikájában. Jöjj most, leányom. Légy az Enyém. Végül egyesülj Velem. Add Nekem minden szeretetedet, szenvedésedet, aggodalmadat és gondodat. Csak engedd el azokat most. Akkor, és csakis akkor leszel igazán szabad, és szívedben könnyed.

Ez a munka erőt igényel majd, leányom. Te nemcsak az vagy, amit te látnoknak nevezel. Én a prófétálás adományát adom neked. Miért? Mert te, drága Prófétám, jelentős szerepet fogsz játszani abban, hogy terjeszd a jó hírt az egész világnak Második Eljövetelemről, amikor Én visszatérek a földre.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez a hír sokként érhet téged, de te már nagyon-nagyon régóta készülsz erre a szerepre, csak nem tudtál róla. Segítvén téged ebben a feladatban, Én számos szentet jelöltem ki, hogy segítsenek téged. Több között Szent Benedeket, Szent Ágostont, Szent II. János Pál pápát, Szent Fausztinát, Szent Malakiást és Avilai Szent Terézt. A többieket is fel fogom fedni idővel. Mindannyian azon munkálkodnak most, hogy támogassák feladatodat, mely az egyik legfontosabb, ami valaha is adatott az emberiségnek, a történelem eme válságos időszakában.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Még meg kell tenned néhány utat lelki fejlődésedben, de ez el fog jönni idővel. Én továbbra is fogok személyesen beszélgetni veled, miközben az első kötet nyilvánosságra kerül. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez nagyon nehéz lehet számodra, minden rád nehezedő nyomással együtt. De ki fogsz tartani, és egyre erősebb leszel. Energiád és gyors észjárásod biztosítani fogják, hogy ez a fontos üzenetsorozat eljusson valamennyi Gyermekemhez, mindenhova. Minden országba.

Mára ennyi. Köszönöm, hogy szántál időt az elmélkedésre, és arra, hogy válaszolj Nekem ma este.

Szerető Megváltótok

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 februári üzenetek, Maria Divine Mercy, VolumeOne

 

Tags:

Comments are closed.