RSS
 

Archive for december 16th, 2010

Felhívás a Gyilkosság és az Abortusz megállítására

16 dec
2010. december 16. csütörtök, 13.10

Leányom, írd a következőt. Az ártatlan áldozatokra mért halál, egyike a legnagyobb bűnöknek, melyet ember tud okozni testvérének. Ez a legsúlyosabb test elleni bűn, és ez mély fájdalmat okoz Nekem. Ma az emberiség, emberi élet iránti tiszteletének hiánya, egyre nyilvánvalóbbá válik a világban.

Az élet egy értékes ajándék Istentől. Senkinek sincs joga elvenni egy másik ember életét. Senkinek sincs joga elvenni egy gyermek életét, aki még majd az első lélegzetét születésekor veszi. Ez égbekiáltó bűn, és megbocsáthatatlan. Minden lélek Örök Atyámtól származik, és a fogantatás pillanatában teremtődnek. A kisgyermekek – az ártatlan áldozatok – pont azon emberek által gyilkoltatnak meg, akik a táplálásukra küldettek – a saját édesanyjuk által, akik a felelősek azért, hogy ők nem kapják meg a megszületéshez való jogot.

Miért dőlnek hátra gyermekeim, és nem tesznek semmit? A szabadság nevében, ezeket az Atyám Királyságából való kis angyalokat eltávolítják a földről, mielőtt Isten gyermekeiként a számukra kijelölt idő letelt volna. Hát nem értik ezek a nők, hogy ezek az életek – amelyeket ők oly kevéssé értékelnek – Istené?  Ezek a gyermekek szenvednek. A meggyilkolásuk alatt gyötrelmes kínokat élnek át.  És ez igazolva van – a Kormányok, az orvosi szakma, és ezen anyák családjai által. Vajon nincs bűntudat a lelkükben?

Nem ismerik fel, hogy égbekiáltó tettük semmiben sem különbözik attól a tettől, amikor ember embert öl?

Valójában ez még nagyobb bűn, mivel ezek a gyermekek védtelenek. Könyörögjenek irgalomért ezek a nők, akik már beleestek ebbe a bűnbe, vagy kérjék Vezetésemet, ha épp egy abortuszt mérlegelnek. Mindenképpen bűneik után lesznek megítélve. A test ellen elkövetett bűnök a legvisszataszítóbbak Atyám szemében. Embertársatok meggyilkolásáért sem Én, sem Örök Atyám, nem tudunk elfogadni semmiféle mentséget sem.

Itt az ideje gyermekeim, hogy felébredjetek, és hogy megértsétek, hogy az emberi élet kioltásáért, a tettes a pokol tüzére kerül. A démonokkal teli mélységből nincs visszaút.  A csaló – a sátán – munkálkodása által, ugyanezen démonok meggyőzik a gyilkost arról, hogy amit tesz, az helyes. A sátán ravasz módon meggyőzi az anyákat például, hogy „helyes döntést” hoztak. A sátán, az emberi gondolkodással összefüggő, mindenféle trükköt bevetve, felmenteti a személlyel a cselekedetét, még ha az helytelen is. Azt a hazugságot alkalmazza a sátán, hogy a gyilkosnak saját jogai vannak, és elsődlegesen saját érdekeit kell figyelembe vennie. Az emberi jogok nevében nyilvánul meg a hazugság, miszerint csodálni kell egy anya jogait, és azt a szabadságát, hogy ő dönt arról, hogyan éli az életét. A hazugság aztán meggyőzi őt arról, hogy jó és helyénvaló az, hogy meggyilkolja gyermekét.

Kérlek, értsétek meg, hogy a világban történő népirtás fokozódása és terjedése előre meg volt jövendölve. Ez egyike annak a sok jelnek, amelyek a Végidőkre vonatkoznak.

Álljatok meg most, ti mind, és figyeljetek: a gyilkosság komoly, súlyos bűntett. Ha ezt teszitek, nem fogtok megmenekülni. Nincs visszaút. Bánják meg bűneiket azok, aki elkövették ezt a szörnyű bűnt. Esedezzenek bocsánatért most. Irgalmasságom által meg fogom hallani imátokat. Megmenekülhettek, és meg is fogtok menekülni, ha őszintén megbánjátok ezen súlyos bűnötöket. Én meg fogom hallgatni. Meg fogok bocsátani.  De az idő, nem a ti oldalatokon áll.

Híveim, imádkozzatok állhatatosan ezekért az elveszett és tévelygő gyermekeimért, akiket a csaló és az ő hatalmi pozícióban lévő csatlósai tévútra vezettek. Nekik most a ti imáitokra van szükségük. Nektek mindannyiatoknak meg kell védenetek a jogot az emberi élethez, melyet az emberi kéz semmilyen körülmények között sem befolyásolhat.

Mindennap imádkozzatok Hozzám. Ajánljátok fel Nekem minden esetleges szenvedéseteket az ártatlan áldozatokért.

A ti szeretett Megváltótok

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2010 decemberi üzenetek, Maria Divine Mercy, VolumeOne