RSS
 

Felszólítás minden Egyházhoz és Felekezethez, hogy egyesüljenek a Gonosz ellen

21 nov

2010. november 21. vasárnap; 15.00

Szerte a világon lévő Egyházaim, halljátok meg most Hívásomat. Ti mindannyian, gyermekek és követők, Hozzám tartoztok. Közületek oly sokan követitek egyházatok, és Isten, az Emberiség Teremtőjének tanításait. Ez jól van így. Sokan közületek Örök Atyám tanításait különbözőképpen értelmezitek. Ez a próféták értelmezésein keresztül alakult ki,  az idők kezdete óta.

Sok próféta Isten tanításait aszerint értelmezte, ahogyan az üzenetet kapta. Néhány Prófétám szavát meghamisították. Minden Prófétám az igazságot kapta meg. Nem minden Prófétámnak sikerült gondoskodnia arról, hogy követőik az Örök Élethez vezető úton maradjanak.

Minden út Istenhez, az emberiség Teremtőjéhez vezet. Isten követői különbözőképpen értelmezik a tanításokat, ami összezavarodottsághoz vezet. Ha egyszer összezavarodtok, biztosak lehettek, hogy az egyetlen út a hitetek leegyszerűsítése. Egyszerűen csak higgyetek Teremtőtökben, és tiszteljétek Őt.

Felszólítom a világ minden Egyházát, minden vallást és hitfelekezetet, hogy imádkozzanak az emberiségért, és a hitetlenekért – most. Isten szeretetének semmi köze az emberi élet megsemmisítéséhez. Egyetlen embernek sincs joga ahhoz, hogy az Én nevemben, vagy Örök Atyám nevében kioltson egy életet. Ehelyett gyűljetek össze, és egyesüljetek  Teremtőtök iránti szeretetetekben a gonoszság  ellen, amint az rohamosan növekszik körülöttetek.

Gyermekeim, hadd emlékeztesselek benneteket Isten törvényeire. Az Örök Atyám által  – az Ő legszentebb és legájtatosabb prófétáján, Mózesen keresztül – nektek küldött  Tízparancsolatra. Ezek a törvények arra hivatottak, hogy Isten gyermekeit tanítsák, hogy hogyan kell tiszteletet mutatniuk Isten iránt, hogy az igazság felé vezesse őket. Oly sok ember felejtette ezt el mára. Azok, akik még nem, ők ritkán veszik fontolóra, hogy mit is jelentenek valójában.

Azok, akik nem értik a Tízparancsolatot, úgy döntöttek, hogy oly módon értelmezik azokat, amely már távol áll az igazságtól. Nekik a következőt mondom, kérlek, olvassátok a Tízparancsolatot, és figyeljetek, vagy az Isten haragjával való szembesülést kockáztatjátok. A Tízparancsolat értelmét nem szabad felhígítani a hamis szeretet, a hamis könyörület, vagy a bűnök igazolása által, dacára annak, amit mondtak nektek.

Az első parancsolat azt mondja nektek, hogy csak egy Teremtőt, Örök Atyámat imádjátok, és kerüljétek a bálványimádást. Azonban ezt az első parancsolatot ízekre szedték, a hamis istenek javára. A hamis istenek alatt nem feltétlenül csak azokat az embereket értem, akik magas beosztásban vannak, vagy azokat, akik az egekbe magasztalják magukat, hogy ti, gyermekeim, elragadtatásban boruljatok a lábaik elé. Igen, ez bűn, és mélységesen sértő Isten szemében. Az a bálványimádás, amelyre én most utalok, az nem más, mint az emberek hatalom és pénz iránti szeretete, mely gyermekeimet üres kétségbeesésbe hajszolhatja. Ez a kétségbeesés egy másik törvény megszegéséhez vezet. Az önzés bűnéhez. A vágy, hogy felügyeljétek saját utatokat az életben, a lelketek árán is, ez lesz a vesztetek.  Az önszeretet,  nem szeretet. Ez hiúság. Mégis ez ma egy kedvelt tan. Ti, a hamis együttérzés látszata mögött,  felmagasztaljátok magatokat, és megtagadjátok Istent. Az alázatotok hiánya a pusztulásotokat idézi elő. Ha önmagatokat helyezitek mások elé, akkor ők, és más emberek szenvedni fognak ettől. Sohasem szabad ezt a Parancsolatot megszegni. A bűn igazolására felhasznált emberi érvelés egy képtelenség.

A hírességek iránti megszállottság
Az útmutatást oly hosszú ideje nélkülöző fiatalokat most oly mértékben nyelte el a bálványimádás szakadéka, hogy az már mindenki számára látható. A megtestesült bálványok, akiket fiatal Gyermekeim imádnak, többnyire nem a Világosságból valók. Sokan az ördögnek adták el a lelküket, ez egy olyan tény, amivel még büszkén hencegnek is.

A zenéjük és a szavaik általi hipnotikus varázsuk,  meggyőzi Gyermekeimet, hogy ez az igaz út, melyet követniük kell. Az ő vonzó erkölcstelenségük arra buzdítja követőiket, hogy múlják felül őket. Ha ezt teszik, akkor ők, Gyermekeim,  eltorlaszolják a Világosságot, amint őket is elnyeli az örök sötétség. A hírességek iránti megszállottság ma a világban azt jelenti, hogy Gyermekeim folyton nyugtalanságot éreznek, miközben arra törekednek, hogy ugyanazokat a magasságokat érjék el, mint azok, akik a csalót követik, igényt tartva a szórakozásra.

Jöjjetek most mind, Gyermekeim, minden egyház és vallás gyermekei. Egyesüljetek, és harcoljatok az Istenbe, Örök Atyámba vetett hitetek megőrzésének jogáért. Az egymás iránti szeretet jogáért. A tiszta Szeretethez való jogért. Az Istennek, az Örök Atyának, az Ég és a Föld Teremtőjének Szeretetéért.

A ti szerető Megváltótok és Igazságos Bírótok

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2010 novemberi üzenetek, Maria Divine Mercy, VolumeOne

 

Tags:

Comments are closed.