RSS
 

A Nagyfigyelmeztetés – Az Irgalmasság Ajándéka

22 nov

2010. november 22. hétfő; 2.00

Szeretett leányom, nagyon meg vagyok elégedve azzal, ahogyan követed Szavaimat, teljes hittel és engedelmességgel.  Irántad való szeretetem erős. Amint a te Irántam való szereteted is. Most nagyon közel érzel Engem a szívedhez. Most egyek vagyunk, leányom. Én és Örök Atyám, valamint a Szentlélek, a Szentháromság, örvendezünk, mert válaszoltál erre a nagyon fontos hívásra. Mi, és az összes angyalok és szentek, mindennap veled vagyunk, hogy ebben a legszentebb munkában védelmezzünk téged.

Meríts bátorságot, és továbbra is fogd a Kezem. Engedd, hogy szavaidban Én vezesselek téged, hogy az emberiség esélyt kapjon arra, hogy végre megértse az igazságot, a Nagyfigyelmeztetés előtt. Ez a Nagyfigyelmeztetés – mintegy az irgalom és szeretet utolsó ajándéka Gyermekeim számára -  hamarosan be fog következni. Minden egyes Gyermekem látni fogja az életét, a bűneit, a helytelen tetteit, minden egyes – felebarátaival szemben – elkövetett bántó cselekedetét, és mindez egy misztikus élmény során fog megtörténni. Ezen a földön egyetlen férfi, egyetlen nő, vagy egyetlen gyermek sem lesz kizárva ebből.

Egyeseket, látván életük során elkövetett bűneiket, ez komolyan sokkolni fogja, és elszomorítja majd őket, és rögtön Hozzám, igazságos Bírójukhoz fognak fordulni, és ezáltal megmentik magukat. Ők, szeretetből és bánatból fakadóan, irgalomért fognak esedezni.

Mások annyira fognak émelyegni, és olyan sokkos állapotban lesznek attól, ahogyan bűneik feltárulnak előttük, hogy holtan fognak összeesni, mielőtt még esélyük lenne a bocsánatkérésre.

Aztán lesznek olyanok, akik a csalót követik. Ők, rémületükben elmenekülnek majd, amikor látni fogják eddigi életük gonosz bűneit leperegni maguk előtt. Megpróbálnak majd elrejtőzni, de nem lesz hová menniük. Így vagy úgy, de  vagy elfogadják, amit látnak, és még akkor és ott bocsánatot kérnek, vagy pedig szégyenükben és rémületükben elfordulnak, de nem könyörögnek Irgalomért.

Aztán van a legutolsó bűnös. Amikor bűneit megmutatják neki, mindössze annyit tesz, hogy érvel és tagad, amiért ezeket a súlyos bűnöket, Isten Parancsolataival szemben elkövette. Egyszerűen meghazudtolja az Igazságot, s az örök pokol sötétsége felé fordul.

Irgalmasságom senkit sem fog elutasítani

Miért nem akarják ezt gyermekeim megérteni? Ha ők őszintén bánják bűneiket, és ha a vágyuk is az, hogy Velem jöjjenek, és Velem együtt éljenek az új földön, ahol az Ég és a Föld eggyé válik, akkor miért nem kérnek bocsánatot. Irgalmasságom senkit sem fog elutasítani, ha megbánást mutat. De önző céljaik hajhászásának fogságában mégsem sikerül nekik megérteni a következményeket.

Ébredjetek fel most mindnyájan. Fogadjátok el, hogy a változásokkal hamarosan tanúi lesztek az emberiség gonosz tettein keresztül a jeleknek, amelyeket megjövendöltek, és amelyek megelőzik a földre való Visszatérésemet.

Engedjétek, hogy a Paradicsomba vezesselek benneteket

Ezen próféta és az Igazság Könyve által, mindannyiatok iránt érzett drága Szeretetemből fakadóan, még egyszer megkérlek benneteket, forduljatok Hozzám, mielőtt még az idő lejárna. Engedjétek, hogy a karjaimban tartsalak benneteket. Engedjétek, hogy Szeretetem átjárja a testeteket, lelketeket és az értelmeteket. Nyissátok meg szíveteket, és engedjétek, hogy a Paradicsomba vezesselek benneteket, ahol élvezni fogjátok az Örök Életet. Miért akarnátok a pusztulásba vezető ösvényt választani, amely a semmibe vezet, éppen akkor, amikor nyilvánvalóvá vált az igazság?

Szívem zihál az aggodalomtól és a szomorúságtól, amikor azokra a Gyermekeimre gondolok, akik nem hajlandók elfogadni ígéretem igazságát. Még egyszer mondom, forduljatok Hozzám, és beszéljetek Velem. Kérjetek meg, hogy jöjjek vissza a szívetekbe. Lelketekbe illeszkedővé fogom alakítani Magam. Ezt megígérem nektek, még a legmegátalkodottabb lelkeknek is. Csak egyetlen szót kell, hogy szóljatok. Kérjetek meg, hogy mutassam meg nektek Jelenlétemet, a következő szavakkal:

Jézus, elveszettnek érzem magam. Nyisd meg szívemet, hogy elfogadjam a Te szeretetedet, és mutasd meg nekem az igazságot, hogy én is megmenekülhessek.

Szavaim a Nagyfigyelmeztetésről nem fenyegetések. Ez az esemény már a kereszthalálom óta ismert. Miért gondoljátok, hogy nem történhet meg? Olvassátok el az Igazságot a Szentírásban, mely mindenki számára érthető. Az utolsó percig, mint Megváltótok fogok cselekedni, mielőtt még mint Igazságos Bíró jövök, hogy Gyermekeimet végül az Én családomhoz vezethessem, a nagy szeretet, a nagy öröm és a nagy boldogság családjához, ahol mindnyájan örökké harmóniában fognak élni.

A sátán és az ő követői örökre a sötétségbe lesznek taszítva. Családom tanúja lesz az örömnek és az Isteni Mennynek, amelynek láttán nincsen olyan ember, aki ha csak futólag is egy kis ízelítőt látna abból, amit ez ígér, hátat fordítana ennek a tiszta boldogságnak Atyám Királyságában.

Imádkozzatok, imádkozzatok a bocsánatért, és lépjetek be Atyám Királyságába dicsőségben, ahol benneteket és szeretteiteket a tiszta szeretet fényében fognak üdvözölni.

Harcolni fogok, hogy mindnyájatokat visszanyerjelek

Én mindnyájatokért haltam meg, és az utolsó pillanatig harcolni fogok, hogy mindnyájatokat visszanyerjelek, a világban lévő gonosz sötétsége ellenére.

Kérlek, hadd mutassam meg nektek még egyszer, hogy mennyire szeretlek benneteket. Fogjátok meg a Kezemet most, hajtsátok a Vállamra fejeteket, és szelíd lelketeket majd olyan szeretet fogja lángra gyújtani, amelyet már rég elfelejtettetek.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2010 novemberi üzenetek, Maria Divine Mercy, VolumeOne

 

Tags:

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért