2010. november 24. szerda; 2.30
Szeretett leányom, írd a következőt. A hit néha elhagyja, még a leghűségesebb Követőimet is, akkor, amikor a legkevésbé számítanak erre.
Ez lényeges, mert ez próbára teszi hitüket, hogy aztán ezen tapasztalat után megerősödve térjenek majd vissza Szívembe. Ne féljetek, ez egy próbatétel, amelyet Én engedek meg, hogy Gyermekeim átéljék, hogy ezáltal ők erősebbé váljanak.
Nem könnyű, hogy megőrizzétek a Belém vetett hiteteket Gyermekeim, mert olyan sok akadály áll hűségetek útjában. Időről időre teljes ürességet fogtok érezni a lelketekben. Ez nyugtalanná tehet benneteket, mert azt érzitek, hogy támasz nélkül maradtatok.
Hűséges követőim, meg kell értenetek a következőt. Annak ellenére, hogy talán magányosnak érzitek magatokat, Én sohasem vagyok távol tőletek. Mindezeknek az időszakoknak csak egyetlen céljuk van, hogy úgy megerősítsék hiteteket, hogy biztosan minden egyes alkalommal egy újabb lépést tegyetek Felém. Ez az úgynevezett lépcső, a lelki tökéletességhez vezet, amely maga a Mennyország. Ez egy hosszú lépcső, és jó ideig eltarthat, míg eléritek a felső lépcsőfokokat. Minden egyes lépcsőfok egy új felismerést jelenthet a megtapasztalandó leckék révén, mielőtt elnyerhetnétek a szükséges kegyelmeket a lelketek felemeléséhez a lelki tökéletességhez, amely szükséges az Atyám Paradicsomába való belépéshez.
Minden egyes megmászott lépcsőfokkal egy, az elvárásom szerinti új tudásra tesztek szert. Néha nehéz. Néha pedig igazságtalannak tűnhet. De minden megmászott lépcsőfok után egyre ügyesebben fogjátok érteni Tanításaim igazságát.
Némelyek hamar megmásszák ezeket a lépcsőfokokat, miközben másoknak időbe telik. Ájtatos Követőim közül néhányan elveszítik a bátorságukat, és egy-két lépést visszalépnek, olykor pedig egyszerre hármat is. Ez természetes. Mások, akik túl gyorsan haladnak előre, olyan magabiztosságra tesznek szert, amely meggyőzi őket arról, hogy már minden lelki dolgot értenek. De ez a csaló módszere, mellyel elhiteti és elfogadtatja veletek ezt a hamis magabiztosságot. Minden nektek adott ajándék csakis Tőlem származhat. Ezeket határtalan szeretetemből kapjátok, hűséges Követőim. Soha nem szabad azt feltételeznetek, hogy mert hitetek erős, ezt egyedül csak magatoknak köszönhetitek. Igen, hitetek lehet erős, gyengéd szíveteknek köszönhetően. De ez is egy ajándék Tőlem. Ahhoz, hogy elérhessétek a legfelső lépcsőfokot, alázatosnak kell lennetek az Irántam való szeretetetekben. Legyetek erényesek minden időben.
Feltétlenül mutassatok magabiztosságot hitetekben, mert ez kedves Nekem. De soha ne essetek abba a tévedésbe, mintha ismernétek az Isteni Birodalom teljes misztériumát. Eredendő bűnben megszületett emberekként, csak az idő nyilatkoztatja ki nektek ezeket a misztériumokat, Gyermekeim.
Mindig igyekezzetek elfogadni mindent, még a megpróbáltatásokat is, amelyeket esetleg nektek Küldök, ajándékként Tőlem. Minden nektek adományozott ajándékomnak az a célja, hogy megerősítse az Irántam érzett szereteteteket.
Nagyon büszke vagyok minden Gyermekemre, akik hisznek Bennem, akik megbecsülnek és tisztelnek Engem. Ahhoz, hogy felemelhesselek benneteket Atyám Paradicsomának teljes dicsőségébe, törekednetek kell a Bennem való tökéletes egyesülés dicsőségére.
Ez, Gyermekeim, egy kis időt és türelmet igényel, mielőtt még teljesen átadnátok Nekem lelketeket. Amint ez megtörténik, az Én misztikus testem részévé váltok az örökkévalóságig.
Gyermekeim, adjátok át magatokat tökéletesen tiszta Szeretetemnek, és soha nem kell majd visszanéznetek, vagy félnetek, mert Karjaimban biztonságban lesztek.
Legyetek erősek, hűséges Gyermekeim, még az akadályok láttán is, mert Én soha nem fogom elhagyni szeretett hűséges Követőimet. Soha.
Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus